Több mint 200 szupergazdag kéri, hogy adóztassák meg őket jobban

2023. január 19. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt levélben fordult több mint 200 milliomos a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórum résztvevőihez azzal a felhívással, hogy „a közös érdekünkben” adóztassák meg őket jobban – számol be az RFI. A nyílt levél aláírói 13 különböző országból származnak, legtöbben az Egyesült Államokból, de vannak köztük olyan franciák is, akik vagy nem vállalták a teljes nevüket, vagy akiket a széles közvélemény nem ismer.

„Elérkezett az ideje annak, hogy támadást indítsunk az extrém gazdagság ellen. Meg kell adóztatnunk az szupergazdagokat” – áll a levélben, amely szövegében elítéli az egyenlőtlenségek növekedését, az antidemokratikus nacionalizmus térnyerését és az ökológiai hanyatlást. „A megoldás mindenki számára nyilvánvaló. Nektek, globális vezetőknek meg kell adóztatnotok minket, szupergazdagokat. Milliomosként szeretnénk megvalósítani ezt a beruházást” – áll a levélben, amelynek a leghíresebb aláírói között ott van Mark Ruffalo színész, Abigail Disney, Walt Disney unokája, de olyan milliomos is akad, aki csak Eugénie E. néven szerepel.

A nyílt levelet egyébként az az Oxfam nevű szervezet is közzétette, amely az elmúlt években a globális jövedelmi különbségek jelentős növekedésére hívta fel a figyelmet elemzéseivel. Legutóbbi, éppen a 2023-as davosi fórumra időzített elemzésükben arról írnak, hogy a világon 2020 eleje óta megtermelt 42 ezermilliárd dollár új vagyon közel kétharmada került az emberiség leggazdagabb egy százalékához, és csak a körülbelül egyharmada a maradék 99 százalékhoz.

A milliomos által aláírt levélre egyébként Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter úgy reagálta, hogy ha „ha a 200 milliomos közül néhányan Franciaországban akarnak letelepedni, szívesen látjuk őket” – utalva arra is, hogy Franciaországban a magas jövedelműek a fejlett országok közül az egyik legmagasabb adókulcsát „élvezhetik”.

A davosi Világgazdasági Fórum (WEF) hétfő este kezdődött, ahol több mint száz ország képviselői vitatják meg a világot sújtó élelmiszer-, energia- és egyéb válságok megoldásának lehetőségeit. A fórumra Oroszország nem kapott meghívást. Az 53. találkozónak a biztonságtól a környezetig terjedő kérdéseket felölelő megbeszéléseit az „Együttműködés a megosztott világban” téma fogja össze.

A fórum előestéjén közzétett, globális kockázatokról szóló WEF-jelentés szerint a következő két évben a fő veszély „a megélhetési költségek növekedésének válsága” lesz. A második helyen a „természeti katasztrófák és szélsőséges időjárási események”, a harmadik helyen pedig a „geogazdasági konfrontáció” áll. A fórumra több mint 2700 résztvevőt várnak, köztük 116 milliárdost.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!