Jelentősen visszaesett a Parajdi Sóbánya által itthon eladott só mennyisége

2023. január 19. – 15:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az enyhe időjárás következtében jelentősen visszaesett a Parajdi Sóbánya által Romániában értékesített sómennyiség, az ukrajnai háború miatt viszont fellendült a Parajdon kitermelt só külföldi piaca – számol be a Marosvásárhelyi Rádió román oldala.

A visszaeső hazai kereslet ellenére a sóbányát működtető vállalatnál, köszönhetően a több év után újraindult exportnak, nem volt csökkenés az üzleti forgalomban, mondta el a rádiónak Sebestyén Józseg, a bánya fejlesztési igazgazgatója.

„A mai napig csak az előre leszerződött mennyiségeket szállítottuk le, a megállapodások lejárta után viszont valószínűleg nem lesz már megrendelésünk. Januárban 8 ezer tonna sót termeltünk ki, amiből 6 ezer tonnát értékesítettünk. Voltak olyan évek, amikor a nagyon rossz idő miatt akár 15-16 ezer tonna sót is eladtunk. Pénzügyileg a háború számunkra szerencsés helyzetet teremtett, hiszen 2021-ben egyetlen kilogramm sót sem exportáltunk, tavaly viszont Magyarországra és Ukrajnába is értékesítettünk” – mondta Sebestyén.

Magyarországról – ahogy a Marosvásárhelyi Rádió is megjegyzi – azért növekedett jelentősen a kereslet a parajdi só iránt, mert az utak hómentesítésére használt sómennyiséget az ottani vállalatok hagyományosan Ukrajnából szerezték eddig be.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!