Februártól osztják ki az „energiakártyákat” a rászorulóknak

2023. január 11. – 19:40

Másolás

Vágólapra másolva

Február elsejétől osztják ki azokat az „energiakártyákat”, amelyeket energiaszámláik kifizetésére vagy a szolgáltatóknál felhalmozott adósságok törlesztésére használhatnak a támogatott személyek – írja az MTI Marcel Bolos európai beruházásokért felelős miniszter nyilatkozata alapján.

A kormány egy hónapja fogadott el sürgősségi rendeletet arról, hogy 2023 februárjában és szeptemberében, egyenként 700 lejes részletben járó segélyt nyújt a 60 év feletti, havi 2000 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasoknak, súlyos fogyatékossággal élőknek, illetve a szociális segélyben részesülő családoknak megnövekedett energiaszámláik rendezéséhez.

A téma azért került ismét napirendre a szerdai kormányülésen, mert időközben kiderült, hogy a hatóságok nem minden esetben rendelkeznek megbízható adatokkal a jogosultakról.

A miniszter leszögezte: nem magánszemélyeknek, hanem háztartásoknak (fogyasztási helyeknek) jár a támogatás, abban az esetben, ha az ott élők egy főre eső jövedelme nem haladja meg a havi 2000 lejt. A tárca becslései szerint azonban mintegy 550 ezer olyan jogosultja lehet a jogszabálynak, akinek nem ismerik a pontos lakcímét, így nem tudják kiszámítani az adott háztartásban élők átlagos jövedelmét. Ez főleg olyan falvakon fordul elő, ahol nincs utcanévjegyzék: Teleorman megyében például 40 ezer jogosult van bejegyezve másokkal azonos lakcímen – magyarázta a tárcavezető. Ezekben a helyzetekben az érintetteknek saját felelősségre kitöltött formanyomtatványban kell jogosultságukról nyilatkozzanak ahhoz, hogy megkaphassák a segélyt. Hasonló módon kérvényezhetik a segélyt azok, akik azért nem kapják meg automatikusan az „energiakártyát”, mert valójában másutt élő – jól kereső – lakótárssal közös lakcímen szerepelnek.

A névre szóló, a posta által kiosztandó, át nem ruházható „energiakártyákat” a villamos energia, földgáz, palackozott gáz, tűzifa, fűtőolaj vagy más típusú fűtőanyag beszerzésére, adott esetben a távhőszolgáltatás kifizetésére lehet fordítani, akár a szolgáltatóknál felhalmozott esetleges adósságok törlesztésére is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!