Nem kell nyilatkozatot benyújtaniuk az áramfogyasztás kedvezményes árú számlázásához a több fogyasztási hellyel rendelkezőknek

2022. december 29. – 07:41

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta szerdai ülésén a kormány azt a rendeletet, amellyel eltörlik az áramfogyasztás kedvezményes árú számlázását kérelmező nyilatkozatot a több fogyasztási hellyel rendelkezők esetében – írja az Agerpres.

Az energiaügyi minisztérium államtitkára, Dan Drăgan a kormányülést követően rámutatott, az energiaárak korlátozásáról és kompenzálásáról szóló sürgősségi rendeletet módosító jogszabály előírja, hogy a fogyasztási helyek számától függetlenül bárki részesülhet a kedvezményes tarifából, ha a havi áramfogyasztása az adott határérték alatt van, és nem kell ehhez nyilatkozatot benyújtania.

A másik három kategóriába tartozók, azaz a legalább egy kiskorút egyedül nevelő szülők, a gyógykezelésükre elektromos orvosi műszereket használó fogyasztók és a legalább három kiskorút eltartó családok esetében továbbra is szükséges a nyilatkozat, hogy a fogyasztástól függetlenül részesülhessenek a legalacsonyabb, kilowattóránként 0,68 lejes díjszabásban – magyarázta az államtitkár.

Dan Drăgan hozzátette, a szerdán elfogadott rendelet egyértelművé teszi azt is, hogy a kedvezményes árú számlázáshoz nincs szükség az adott helyiségben élők és az energiaszolgáltató közötti szerződésre, elegendő a lakástulajdonos és a szolgáltató közötti szerződés.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!