Többletadót vetne ki a kormány az energetikai vállalatokra

2022. december 28. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Még szerdán a kormány asztalára kerül egy tervezet, amely szerint többletadót vetnének ki a romániai kőolaj- és a földgáztermelőkre, valamint azokra a kőolajfinomítókra, amelyek üzemanyagot termelnek – tudta meg az Economica.net, amely azt állítja, hogy magához a tervezet szövegéhez is hozzájutott. A gazdasági portál úgy tudja, hogy a tervezetet ma elemezni fogja a kabinet.

A tervezet szövege szerint különadót vetnének ki minden olyan kőolaj-, földgáz- és finomítói ágazatban működő vállalatra, amelynek a nyeresége 2022-ben és 2023-ban 20%-kal meghaladja a 2018 és 2021 között realizált nyereség átlagát. Azok a vállalatok, amelyek ebbe a kategóriába esnek, a tervezet szerint 60%-os szolidaritási adót kell fizessenek a 2018-2021-es időszak átlagnyereségét 20%-kal meghaladó nyereség összegére.

A tervezet mostani változata szerint az adó befizetésére június 25-ig kerülne sor, az összeg pedig egy úgynevezett szolidaritási alapba kerülne, amelyből az állam az energiafogyasztók támogatását, a megújuló energiával kapcsolatos beruházásokat vagy fogyasztás csökkenését elősegítő programokat finanszírozhatna.

A tervezet számos vállalatot érinthet, de minden bizonnyal az OMV Petrom, a Romgaz, valamint a Petromidia kőolajfinomítót működtető Rompetrol fog jelentős adót befizetni.

A tervezet egyébként egy olyan uniós direktívát emelhet át a hazai jogrendbe, amely szintén azt írja elő, hogy az energiafelhasználók támogatását a tagállamok az előző évekhez képest nagyobb nyereséget elérő energetikai vállalatok többletadóztatásából finanszírozzák.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!