Ők a leggazdagabb romániai magyarok 2022-ben a Capital szerint

2022. december 13. – 15:45

frissítve

Ők a leggazdagabb romániai magyarok 2022-ben a Capital szerint
Teszári Zoltán idén a Capital Románia 300 leggazdagabb emberét bemutató ranglistájának a 13. helyére fért fel – Fotó: Kicsid Attila / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Ebben az évben is összeállította a Capital üzleti magazin Románia 300 leggazdagabb emberének listáját, mi pedig megnéztük, hogy a rangsor alapján kik 2022-ben a legtehetősebb romániai magyarok. Abban nincs meglepetés, hogy a magyarokra szűkített ranglistán ebben az évben is a többiekhez képest hatalmas vagyonnal rendelkező, „arc nélküli milliomosnak” becézett Teszári Zoltán áll az élen. A Digi cégcsoport alapítójának becsült vagyona viszont jelentősen apadt az elmúlt hónapokban. Érdekes az is, hogy tavalyhoz képest nem nőtt jelentősen a belépési küszöb sem: ahhoz, hogy valaki felkerüljön a 300-as gazdaglistára, legalább 18-20 millió eurós vagyon kellett.

A Capital első milliomos-ranglistája éppen 20 évvel ezelőtt, 2002-ben jelent meg, a gazdasági magazin módszertana azonban azóta sem változott jelentősen. A lista összeállításánál nyilván nem csak a milliomosok rendelkezésére álló pénzt, hanem a tulajdonukban lévő vállalati részesedések vagy egyéb vagyontárgyak értékét is figyelembe veszik, emellett külső szakértők bevonásával az ingatlanok potenciális árát is megbecsülik.

Teszári Zoltán (500 – 550 millió euró, 13. az összesített listán)

A leggazdagabb romániai magyar ebben az évben is Teszári Zoltán, a Digi cégbirodalom atyja. A nagyváradi üzletember 1994-ben tette le a mostani vállalat alapjait a Romanian Cable Systems (RCS) létrehozásával, amit 1997-ben az internet szolgáltatás nyújtására megálmodott Romanian Data Systems (RDS) elindítása követett. Az alap üzleti elképzelésük az volt, hogy szerre vásárolják fel a különböző városrészekben és városokban működő kábeltévé- és internetszolgáltatókat, az ambiciózus célkitűzésük – nyilván néhány korrekció mellett – annyira jól sikerült, hogy egyhamar megkerülhetetlen szereplővé váltak a romániai telekommunikációs piacon.

Már a kezdeti években felfigyeltek arra, hogy rendkívül diszkrét vállalkozóról van szó, a sajtó gyakran még most is „arc nélküli milliomosként” hivatkozik rá, arra utalva, hogy az elmúlt 30 évben alig készült használható fotó róla. Ez pedig különös dolognak számít egy olyan üzletember esetében, aki egy 620 millió euróra tehető piaci kapitalizációjú, tőzsdén jegyzett vállalat elnöke és igazgatótanácsának tagja.

A Digi Communications bukaresti székháza – Fotó: Google Street View
A Digi Communications bukaresti székháza – Fotó: Google Street View

Teszári vagyona a Capital becslései szerint ugyanakkor jelentősen apadt az elmúlt évben. Míg a 2021-es toplistára 740 – 800 millió euróra taksált vagyonnal került fel a nagyváradi üzletember, most a vagyonát 500 – 550 millió euróra becsülték. A visszaesés egyik magyarázata nyilván az, hogy csökkent a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) jegyzett Digi Communications részvényeinek értéke. Azt viszont nehéz megállapítani, hogy ebben a visszaesésben volt-e szerepe annak, hogy Teszáriék igencsak érdekes körülmények között adták el a Digi magyarországi leányvállalatát a NER-közelinek tartott 4iG technológiai vállalatnak egy sok kérdést felvető tranzakció keretében. A Diginek egyébként Spanyolországban és Olaszországban is jelentős piaci részesedést elérő leányvállalatai működnek.

Kik a leggazdagabb romániaiak?

A Capital összesítése szerint a Dedeman-alapító, de az elmúlt években az ingatlanpiacon is jelentős szereplővé váló Pavăl testvérek vezetik az idei gazdaglistát is. A matematikusként végzett testvérpár a róluk szóló történetek szerint mindössze egy Dacia személygépjárművel és a családtagjaiktól kölcsön kapott pénzzel indultak vállalkozóként, a vagyonuk pedig mára eléri a 4 – 4,2 milliárd eurót. A lista második helyén 1,9 – 2 milliárd euró értékű vagyonnal az a Ion Țiriac áll, aki korábban éveken át vezette Románia leggazdagabbjainak rangsorát.

A harmadik és negyedik helyen egyaránt 1,5 milliárd euró környéki vagyonnal a kaliforniai Databricks szoftvercég technológiai igazgatója, valamint igazgatótanácsi tagja, Matei Zaharia, illetve Ion Stoica foglal helyet. A techguruk sora Daniel Dines-szel, a UiPath alapítójával folytatódik, aki 1,1 – 1,3 milliárd eurós vagyonával az ötödik leggazdagabb romániai a Capital szerint. Hatodik az a Ștefan Vuza (950 millió – 1,1 milliárd euró), akinek a schengeni csatlakozással kapcsolatos kudarcra is volt válasza, hetedik pedig Iulian Stanciu (900 millió – 1 milliárd euró), az eMag webáruházat működtető vállalat elnöke, akit Dan Ostahie (700 – 800 millió euró) Altex-alapító követ. Az összesített top 10-es listát a több médiavállalatot is birtokló Voiculescu család (650 – 750 millió euró) és a Catena gyógyszertár-láncot birtokló Anca Vlad (650 – 750 millió euró) zárja.

Mudura család (120 – 140 millió euró, 62.)

A Mudura család ma már elsősorban az ingatlanberuházásairól ismert, számos ingatlaprojekt mellett ők építették például a nagyváradi Lotus Center plázát is. A Capital az idei összeállításában azonban ismét megemlékezik arról, hogy a család úttörője a 2014-ben elhunyt idősebb Mudura Sándor volt, aki arról vált széles körben ismertté Romániában, hogy elsőként ő kezdte importálni a Kinder tojásokat. A család ingatlanbefektetései ma már jóval túlnőttek Nagyváradon, az ingatlanportfóliót a 2015-ben létrehozott Crown Holding fogja össze, amely nem csupán a romániai, hanem a magyarországi piacon is aktív szereplőnek számít ezen a területen.

A nagyváradi Lotus Center – Fotó: Google Street View
A nagyváradi Lotus Center – Fotó: Google Street View

Muduráék tulajdonában igencsak diverzifikált portfólió áll: kereskedelmi létesítmények és plázák mellett romániai, debreceni és budapesti hotelekben és irodaépületekben van részesedésük, de a Crown Holding 49%-át birtokolja a fentebb már említett Lotus Centernek, 60%-át pedig a szintén Nagyváradon található OSC Centernek is. A román gazdasági média az elmúlt időszakban viszonylag élénken cikkezett arról is, hogy a Mudura család tulajdonában álló holding 10,1 millió eurót fizetett egy bukaresti irodaházért, a Cascade Office Buildingért. Ennek ellenére a Capital azt írja, hogy a holding bevételeinek több mint 70%-a még mindig a kereskedelmi célú ingatlanokból származik, az irodaépületekből jövő bevételük pedig az összes ingatlanokból származó üzleti forgalmuk 19%-át teszi ki.

Korponay Ferenc (41 – 45 millió euró, 179.)

Korponay Ferenc az egyik legismertebb Máramaros megyei vállalkozó, aki az üzleti életben elsőként a Nagybányán 1998-ban alapított állategészségügyi termékek importjával és forgalmazásával foglalkozó Maravet nevű vállalattal ért el kiemelkedő üzleti eredményeket. A vállalatban az amerikai Henry Schein cégcsoport szerzett az elmúlt években egyre nagyobb részesedést, 2015-ben még a cég 50%-át vették meg, majd 2019-től többségi tulajdont szereztek a hazai piacon megkerülhetetlen iparági szereplőnek számító kereskedőben.

Korponay Ferenc – Fotó: az AMVAC és a RoSava közös rendezvényének Facebook oldala
Korponay Ferenc – Fotó: az AMVAC és a RoSava közös rendezvényének Facebook oldala

Az üzletember, akinek a vagyona a Capital friss becslései szerint 41 – 45 millió euróra nőtt, most újabb vállalaton adhat túl. Szeptemberben jelentették be, hogy a ROCA Investments mezőgazdasági befektetésekre szakosodott leányvállalata, a ROCA Agri RDF megvásárolja a Korponay családtól a Dachim nevű, gabonakereskedelemmel és a hidegen sajtolt növényi olaj előállításával foglalkozó, 22 millió eurós üzleti forgalommal rendelkező vállalatot. A megállapodás értelmében Korponay Ferenc beül az új tulajdonos igazgatótanácsába, és hozzájárul a vízió és az elképzelések megvalósításához. A Capital azt is megjegyzi, hogy a Korponay család Vetimex Capital néven létrehozott saját befektetési vállalata révén is aktív üzleti szereplő.

Milyen módszertant használnak?

Nincs tökéletes módszertan egy ilyen elemzés elvégzésére: a nagy nemzetközi ranglisták készítőihez hasonlóan a Capital is elsősorban a vállalatok EBITDA mutatóiból indult ki, és figyelembe vette az érintett ágazatok elmúlt időszakban nyújtott teljesítményét is. Ingatlanszektori partnerek bevonásával vizsgálták a ranglistán szereplő személyek tulajdonában álló lakások és földterületek lehetséges értékét, majd csak utolsó körben vették figyelembe azt, hogy kinek mekkora összeg van a bankszámláján – ha egyáltalán volt erre vonatkozó elérhető adat. Az adatok a pénzügyminisztériumról, a cégbíróságtól, és gyakran bizony éppen a listán szereplőktől származnak – írják az elemzés szerzői arról, hogy állt össze az idei ranglista.

Gadola István (35 – 43 millió euró, 199)

A Capital becslései szerint nem változott az előző évhez képest Gadola István vagyona, a kolozsvári üzletember viszont ennek ellenére visszaesett az összesített listán. Gadola két társával, a listán szintén szereplő Péter Pállal és Ioan Soceával alapította az Energobit nevű vállalatot. A kolozsvári székhelyű cégben a lengyel Innova Capital 2012-ben vásárolt többségi részesedést, az új lengyel tulajdonos által kinevezett menedzsment azonban korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért Gadoláék 2017-ben egy tőkeemelés révén növelték részesedésüket, és visszatértek a vállalat vezetőségébe.

Gadola István, az Energobit egyik alapítója – Fotó: Energobit.ro
Gadola István, az Energobit egyik alapítója – Fotó: Energobit.ro

A Capital megkeresésére Gadola most azt mondta, hogy 2022-ben végre sikerült a három alapítónak „teljesen visszatérni” az Energobit tulajdonosi körébe, ennek ellenére az elmúlt évből kudarcokat is tudott említeni. Kiemelte például, hogy a mostani inflációs környezetben nagyon nehéz a partnereikkel megkötött szerződésekben szereplő árakhoz tartaniuk magukat, és az elmúlt években a világjárvány és az Ukrajnában zajló háború miatt gondjaik voltak a nagyobb projektjeiknél megszabott határidők tartása terén is. Gadola emellett ingatlanbefektetőként egy rendkívül látványos projektben is részt vesz, fiával együtt 12 millió eurót fektettek a kolozsvári Vagóhíd térre tervezett vegyes ingatlanprojektbe, amely részeként a város következő plázája, az Oxygene Mall is elkészülne.

Szász Roland és Orlando (33 – 35 millió euró, 232.)

A marosvásárhelyi Szász testvérek 1996-ban alapították a Renania Trade nevű vállalatot, amely munkaegészségügyi- és munkavédelmi eszközök és felszerelések importjával és forgalmazásával foglalkozik. A Capital Szász Orlandóval kapcsolatban megjegyzi, hogy miután lemondott az általuk alapított vállalat vezérigazgatói pozíciójáról, üzleti angyalként is megjelenik a hazai startup-életben. Az állítólag öt nyelven is jól beszélő üzletember ezt meg is teheti, ugyanis a Renania Trade üzleti eredményei jól alakultak az elmúlt években. Ugyan a 2021-es pénzügyi számok enyhén csökkenő árbevételről tanúskodnak (146 millió lejes éves üzleti forgalom a korábbi év 153 milliójához képest), a cég nyeresége még soha nem volt ilyen magas, meghaladta a 15,1 millió lejt.

Szász Rolanddal kapcsolatban az gazdasági magazin korábbi kiadása azt emelte ki, hogy a Renania mellett a Vertiqual Engineering nevű vállalat tulajdonosa is, amely a magasban végzett munkálatokhoz, például ipari alpinistáknak gyárt felszerelést és munkavédelmi eszközöket.

Bara Levente (29 – 35 millió euró, 240.)

Bara Levente története Gyulafehérváron kezdődött, és ahogy a Capital fogalmaz, Indonéziában folytatódik. Az üzletember az egyik legjelentősebb romániai élelmiszeripari vállalat, a Supremia alapítójaként szerzett elismerést magának. A főleg fűszerkészítmények gyártására szakosodott céget Bara néhány éve a francia Solina vállalatcsoportnak adta el, majd a sikeres exitet követően Indonéziába költözött, ahol a Natural Java Spice nevű, szintén fűszerek gyártásával foglalkozó vállalatot vezeti.

A magazin azt írja, hogy a Fehér megyei üzletember számára Indonézia amúgy sem volt ismeretlen terep, hiszen még a Supremiás időkben is voltak itt érdekeltségei. A 29 és 35 millió euró közötti becsült vagyonnal rendelkező Bara Leventéről azt is megjegyzi a Capital, hogy a dióból készült termékekben utazó Transilvania Nuts társtulajdonosa is.

Pál család (30 – 34 millió euró, 244.)

Az elmúlt évhez hasonlóan a 2022-es listára is enyhén növekvő vagyonnal került fel a székelyudvarhelyi Pál család. A vagyonnövekedés az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Melinda cégcsoport jó üzleti teljesítményével magyarázható elsősorban. A cégcsoport részét a Melinda Impex Instal épületgépészeti termékekkel és fürdőszoba-berendezésekkel kereskedő, valamint a főleg acélipari termékekkel kereskedő Melinda Impex Steel képezi. Az elmúlt évben mindkét vállalat árbevétele és nyeresége erősen emelkedett – erről nemrég a székelyföldi vállalatokat bemutató toplistánkban írtunk.

Pál Dénes (középen) a Romániai Magyar Üzleti Egyesület konferenciáján – Fotó: az RMÜE Facebook oldala
Pál Dénes (középen) a Romániai Magyar Üzleti Egyesület konferenciáján – Fotó: az RMÜE Facebook oldala

Péter Pál (27 – 31 millió euró, 261.)

A kolozsvári üzletember is egyike az Energobit három alapítójának. Gadola Istvánékkal együtt 2012-ben ő is a lengyel Innova Capitalnak adta el a tulajdonrészét, 2017-től viszont a Capital szerint fokozatosan szerezték vissza az irányítást a vállalat felett, 2022-re pedig az alapítók újra a cég többségi tulajdonosaivá váltak. Az Energobit a 2021-es üzleti évben 42 millió eurós forgalmat ért el.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!