Már decemberben elindulhatnak a Budapest-Kolozsvár repülőjáratok

2022. december 8. – 15:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az Aeroexpress Regional a tervezett jövő márciushoz képest korábban, már december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait a nagy érdeklődésre tekintettel, írja a légitársaság csütörtöki közlése alapján az MTI.

A közlemény szerint a két hónapos őszi tesztidőszak tapasztalatai azt mutatták, hogy kiemelt fontosságú a két város közötti légi kapcsolat fenntartása, a járatok egészen február 15-ig elérhetőek lesznek. A tájékoztatás szerint a hétfő-szerda-péntek járatnapok továbbra is megmaradnak.

A légitársaság járatait résztulajdonosa, a magyar tulajdonú és több évtizedes európai tapasztalattal rendelkező BASe Airlines üzemelteti.

A közleményben arról is tájékoztatást adtak, hogy továbbra is tavaszra tervezik a Kárpát-medencei és regionális járatok indítását, az elképzelések szerint folytatódnak a debreceni és marosvásárhelyi összeköttetések, valamint további célállomások bevonását is tervezik.

Tárgyalnak a nagyobb magyarországi és erdélyi repülőterek üzemeltetőivel, felmérik az utazók preferenciáit, a folyamatot a leendő utasok a társaság honlapján található kérdőív kitöltésével tudják segíteni – írja a légitársaság a közleményében.

A regionális légitársaságok meghatározó szerepet játszanak Európában. A pandémia előtti években mintegy 60 ilyen vállalat üzemelt a kontinensen, 2017-ben 77 millió utast szállítottak mintegy egymillió járaton, és 2700 útvonalon, az elmúlt évtizedben azonban Magyarországon hiányzott a kínálatból a regionális légi összeköttetés – mutattak rá a közleményben.

Az Aeroexpress Regional honlapján olvasható tájékoztatás szerint a társaság alapító résztulajdonosa a 100 százalékban magyar tulajdonú BASe Airlines Zrt., amely 31 éve van jelen a piacon és Európán belül jelentős tapasztalatokat szerzett a regionális repülés terén, emellett az alapítók között magánszemélyek vannak.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!