Románia a világ harmadik legjobb helye a digitális nomádoknak

2022. december 5. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Románia a világ harmadik legjobb országa a digitális nomádok számára – erre a következtetésre jutott a Kayak utazási iroda által készített elemzés. A brit vállalat elemzői hat fő kategória szerint állították sorrendbe azokat az országokat, amelyek egy laptoppal felszerelt vállalkozó, szabadúszó vagy helyfüggetlen munkát végző alkalmazott számára vonzó célállomások lehetnek.

Ahogy a szerzők is megjegyzik, az elmúlt évek egyik fontos felismerése az, hogy otthonról is lehet hatékonyan dolgozni. Az otthoni munka viszon nem túl inspiráló, ezért nem véletlen szerintük, hogy az elmúlt időszakban az otthonról dolgozók számának növekedésével párhuzamosan számottevően emelkedett a digitális nomádok száma is. Vagyis egyre több, jól kereső alkalmazott dönt úgy, hogy utazással és új helyszínekkel dobja fel a munkával töltött hétköznapokat is.

A brit utazási iroda 111 országot rangsorolt, és összesen 22 tényezőt – egészségügyi és biztonsági feltételeket, utazási költségeket, szociális védelmet – vett figyelembe, amelyeket 6 fő kategóriába csoportosított. Az így összeállított index szerint Portugália a világ legjobb országa a digitális nomádok számára, második helyen Spanyolország áll, míg a dobogó legalsó fokára talán kisebb meglepetésre Románia került. A top 10-es listára még Mauritius, Japán, Málta, Costa Rica, Panama, Csehország és Németország került fel.

Románia mellett azzal érvelnek, hogy ugyan nem az az ország, ahol az év jelentős részében a tengerpartról is dolgozni lehet – az éves átlagos hőmérséklet ugyanis mindössze 7 Celsius-fok –, az időjárást leszámítva azonban minden kategóriában magas pontszámot ért el. Aki nem bánja a hűvösebb éghajlatot, az alacsony szállásdíjakkal, nyugati megközelítésben nagyon olcsó élelmiszerrel, és a világ egyik leggyorsabb internetével találkozik – márpedig utóbbi különösen fontos szempont a digitális nomádok számára. Azt is Románia előnyeként mutatják be, hogy nagyon olcsó az autóbérlés, és a lakosság viszonylag nagy aránya beszél jól angolul.

A Kayak a lista összeállításánál főleg a Numbeo statisztikáival dolgozott, amelyekkel korábban mi is foglalkoztunk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!