Új tulajdonba kerülhet a legnagyobb romániai mozihálózat

2022. december 4. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

A kelet-európai üzletágának, közte a romániai leányvállalatának eladásán gondolkodik a még szeptemberben fizetésképtelenséget jelentett brit Cineworld Csoport legnagyobb hitelezője – írja a Bloomberg saját forrásaira hivatkozva. A Cineworld a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások következményeként került nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe. A gazdasági hírügynökség úgy tudja, hogy a Cinema City mellett a Yes Planet és a Rav-Chen hálózatot érinthetik a döntések, ugyanakkor még nem került sor formális lépésekre a hitelező részéről.

A Cineworld kelet-európai üzletágának eladása azt jelentheti, hogy a régióban összesen 751 mozitermet működtető 112 mozikomplexum kerülhet új tulajdonba. A Bloomberg szerint az amerikai cégcsoport hitelezői azt remélik, hogy akár 1 milliárd dollárt is kaphatnak, de a lengyel, cseh, szlovák, magyar, román és bolgár leányvállalatok elmúlt időszakban mutatott pénzügyi eredményei miatt az is elképzelhető, hogy ennél az összegnél jóval alacsonyabb ajánlatok fognak érkezni.

A Cinema City működteti Románia legnagyobb mozihálózatát. A tranzakció részeként összesen 27 multiplex (többtermes, egyszerre több film vetítésére alkalmas mozi) kerülhet új tulajdonba az ország 20 városában. Az érintett 27 Cinema City multiplexben összesen 247 moziterem működik.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!