Már nem a Netflix a legnépszerűbb streamingszolgáltató az Egyesült Államokban

2022. december 4. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

Letaszította a Netflixet az első helyről a Prime Video a streamingszolgáltatók között az Egyesült Államokban, írja a Deadline-ra hivatkozva a Telex. A kutatást a Parks Associates végezte, és nem közölte, hogyan állapítja meg például a Prime előfizetői számát, az Amazon ugyanis nem igazán hozza nyilvánosságra ezeket a statisztikákat. Az viszont biztos, hogy eddig minden mérés során stabilan vezetett a Netflix, ez az első eset, hogy a Prime került ki győztesen. A további helyezések is kavarodtak kicsit, hiszen egyre több szolgáltató lép be a piacra.

Az Amazon tavaly azt közölte, hogy több mint 200 millió Prime-előfizetője van, a Prime Video pedig ezzel együtt jár ajándékba. Néhány héttel ezelőtt a cég azt is közölte, hogy A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűit több mint 100 millió Prime-előfizető nézte meg. Az Amazon Prime ingyenes szállítást, kedvezményeket is kínál az előfizetőknek. „Mindig is ez ösztönözte a Prime-előfizetéseket” – mondta Andy Jassy vezérigazgató a videókínálatról –, „de egyre inkább látjuk, hogy a videótartalom miatt is sokan regisztrálnak a Prime-ra.”

A Netflix eközben nagyjából stagnál az amerikai piacon, sőt, az előző néhány negyedévben még veszített is az előfizetői számából. A cég az Egyesült Államokban és Kanadában összesen 73,4 millió előfizetőről számolt be, ami ugyan százezerrel több, mint az előző negyedévi eredmény, de a 2021-es és az idei év eleji szint alatt van. A megtorpanó előfizetői lendület a fő oka annak, hogy a cég az Egyesült Államokban és közel egy tucat másik országban bejelentette a hirdetéses előfizetési megoldást, ami olcsóbb, mint a hagyományos.

Világszinten természetesen továbbra is a Netflix vezeti a mezőnyt valamivel több mint 223 millió előfizetővel.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!