A kormány a CFR Marfă csődjétől tart, ezért új vasúttársaságot alapítana

2022. november 24. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

A CFR Marfă pénzügyi gondjai miatt új teherszállítási vasúti társaságot alapítana a kormány – az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet a szállítási minisztérium dolgozta ki is bocsátotta közvitára. A társaságot Carpatica Feroviar Rt. néven hoznák létre, és a sürgősségi rendelettervezet indoklásában a CFR áruszállítási részlegének nehézségei mellett azt hozzák fel érvéként, hogy az Ukrajnában zajló háború miatt nemzetbiztonsági jelentősége van annak, hogy az állam rendelkezzen vasúti áruszállításra alkalmas kapacitásokkal.

A közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet is azt támasztja alá, hogy a szakminisztériumban aggódnak a CFR Marfă esetleges csődje, és annak következményei miatt. A társaság adósságállománya hatalmas, jelenleg eléri a 4,5 milliárd lejt. 2021-ben a CFR Marfă árbevétele csökkenő tendenciát követve 512 millió lej volt, miközben 351 millió veszteséget termelt. A pénzügyi szempontból nagyon rossz íven lévő vállalat legnagyobb gondját mégis az okozza, hogy az Európai Bizottásg egy 2020-as döntésében úgy határozott, hogy

a vállalatnak vissza kell fezetnie azt a 2,6 milliárd lejnyi állami támogatást, valamint az ehhez fűződő kamatokat, amelyeket a brüsszeli testület tiltott állami támogatásnak ítélt meg.

„A vasúti árufuvarozás biztosítása általános stratégiai fontossággal bír, a működésében bekövetkező problémák komoly fennakadásokat okoznak a főbb gazdasági ágazatok működésében. A 2020-2022-es időszak rendkívüli eseményei (a covid-19 világjárvány, az energia-, élelmiszer- és közlekedési válság, valamint az ukrajnai háború) rámutattak a beruházások szükségességére a vasúti szektorban, illetve kiemelték a vasúti szállítás meglétének fontosságát, amely az EU- és a NATO szintjén egyeztetett követelmények szerint feltétel nélkül képes minden szükséges szállítást végrehajtani” – áll a tervezet indoklásában.

Az Economedia a hírrel kapcsolatban felidzézi, hogy Sorin Grindeanu szállítási miniszter a társaság helyzetéről korábban úgy nyilatkozott egy Margrethe Vestager versenyjogért felelős európai biztossal folytatott tárgyalása után, hogy három fő lehetősége van az államnak a most kialakult helyzetben:

  • az egyik az olasz Alitalia légitársaság esetében már látott szcenárió, amikor a vállalat csődje után egy három hónapos időszakot követően az állam megvásárolja a csődbe ment társaság aktíváit, és új állami céget alapít – a most közvitára bocsátott tervezet inkább ezt készíti elő;
  • a másik lehetőség, hogy az állam behajtja a tartozását, ami gyakorlatilag lehetetlenné tenné a CFR Marfă számára a talpraállást;
  • míg a harmadik lehetőség az lenne, hogy az áruszállítási részleget újra összevonják a CFR személyszállítási és vasúti infrastruktúra kezelésére és fejlesztésére létrehozott vállalatával (CFR Călători és CFR Infrastructură) – ez a lépés azért is jelentene megoldást a CFR Marfă számára, mert tetemes a tartozásuk jelenleg a CFR Infrastructură felé is.

Grindeanu korábban úgy nyilatkozott, hogy miniszterként felelőssége mindhárom szcenáriót bemutatni, a Carpatica Feroviar létrehozásáról szóló tervezet kidolgozásából tehát nem biztos, hogy azt a következtetést kell levonni, hogy a kormány, illetve a minisztérium szintjén már döntés született volna a CFR Marfă sorsáról. Egyelőre csak az a biztos, hogy az államnak viszonylag hamar vissza kell kapnia a 2013-ban jogtalanul kifizetett állami támogatás összegét, mert ha ezt nem teszik, annak akár még súlyosabb pénzügyi büntetés is lehet a következménye.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!