Csak 2025. január 1-jétől módosul az ingatlanadó kiszámításának módja

2022. november 16. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta szerdán a képviselőház plénuma az adótörvénykönyv módosításairól szóló törvénytervezetet. Ez egyebek mellett előírja, hogy csak 2025. január elsején lép hatályba az adótörvénykönyvnek az az előírása, amely szerint az ingatlanadót a közjegyzői nyilvántartásban szereplő összeg alapján számítják ki.

A jogszabályjavaslatot 157 támogató, 91 ellenszavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el az alsóház.

A tervezet azt is előírja, hogy a részmunkaidős szerződéseket a továbbiakban is a 2022/16-os sürgősségi kormányrendeletben előírtak alapján adóztatják meg. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) több képviselője, köztük Raluca Turcan és Robert Sighiartău is kérte ennek az előírásnak a törlését, a költségvetési és pénzügyi szakbizottság azonban kedden elutasította javaslatukat.

A szerencsejátékok megadóztatásáról szóló, a szakbizottságban kedden megszavazott módosító javaslatot a plénum elutasította. Ez a jelenlegi 66.750 lejről 1000 lejre csökkentette volna azt az összeghatárt, amely alatt adómentes a különféle szerencsejátékokból származó bevétel.

A tervezetet a szenátus már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!