Ötszörösére emelkedett a napelemes rendszerek telepítésére vonatkozó igénylések száma

2022. november 7. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei év első kilenc hónapjában az ötszörösére emelkedett a napelemes rendszerek telepítésével kapcsolatban benyújtott kérelmek száma, és a romániai háztartások közel felének szándékában áll ilyen rendszerek vásárlása a következő évben – áll abban a közleményben, amelyet hétfőn adott ki az E.ON Románia.

Az energiaipari szolgáltató saját felmérése alapján azt írja, hogy az általuk megkérdezettek 46%-a válaszolt úgy, hogy 2023-ban napelemrendszert vásárolna, miközben az előző év azonos időszakában 11 százalékponttal volt alacsonyabb ez az arány. A közleményből az is kiderül, hogy az E.ON Románia leányvállalatánál, a földgáz- és villamosenergia hálózatokat működtető Delgaz Grid esetében szeptember végére 3500-ra nőtt a hálózathoz csatlakozó úgynevezett prosumerek száma. Várakozásaik szerint ez szám év végére 6700-ra emelkedik. A prosumer kifejezés az angol producer (termelő) és consumer (fogyasztó) szavakból tevődik össze, és azokat az ügyfeleket jelöli az energiaiparban, akik amellett, hogy energiafogyasztók, különböző rendszerek révén termelik is az energiát.

Az E.ON közlményéből az a következtetés is levonható, hogy a háztartások egyre inkább odafigyelnek arra, hogy a fűtésrendszerük mennyire hatékony energiafelhasználás szempontjából. A vállalat szerint erre utal, hogy megnövekedett a kereslet az új kondenzációs hőközpontok iránt, emellett egyre többen szereltetnek hőszivattyús rendszereket is.

A vállalat azt is közölte, hogy az idei év első kilenc hónapjában a villamosenergia esetében 7%-os, a földgáz esetében 5%-os átlagos fogyastáscsökkenést mértek.

Az E.ON a felmérést egyébként 1000 személy bevonásával végezte, 3,1%-os hibahatár mellett.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!