Újraindul a termelés a botfalusi cukorgyárban

329

A következő év nyarától újraindítja a cukorgyártást a Brassó megyei Botfalusi Cukorgyártelepen az új tulajdonos, a Best Achizitii Kft – írja az Economica.net. A vállalat már a következő napokban tárgyalásra hívja a térség, főként Brassó és Kovászna megye cukorrépatermelőit annak érdekében, hogy megállapodásra jussanak a következő évi termények felvásárlásáról.

A vállalat arra számít, hogy mivel a termelés 2018-as leállítása óta folyamatos az érdeklődés a gazdák részéről a nagymúltú üzem sorsa és újraindulása felől, már a november 4-re szervezett első találkozón nagyszámú érdeklődő vesz majd részt.

Az üzemnek jelenleg csak a csomagolórészlege működik 40 alkalmazottal, a gyár címkéjével ellátott cukor jelenleg is több üzletláncban megtalálható.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a cukorrépa-termesztés hagyománya ne tűnjön el Romániában, különösen azért, mert a Brassó-Maros-Kovászna térségben a mezőgazdasági területek a legjobbak az ilyen kultúra számára. Ugyanakkor reméljük, hogy a gazdákkal közösen sikerül újraindítanunk a cukortermelést Botfaluban jövőre” – nyilatkozta Mihaela Neagu, a Best Achiziții Kft. vezérigazgatója.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!