A romániai különnyugdíjak racionalizálását javasolja a Világbank reformterve

2022. október 25. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

Véglegesítette a Világbank a romániai különnyugdíjak reformjára vonatkozó javaslatait – írja az Economedia. A gazdasági portál állítása szerint hozzá is jutott a dokumentumhoz, melynek elkészítését és a benne foglaltak megvalósítását a kormány Románia Helyreállítási és Rezílienciaépítési Tervében (PNRR) vállalta.

A nemzetközi pénzintézet szakértői a dokumentumban azt javasolják, hogy a különnyugdíjak kiszámolásánál is érvényesüljön a hozzájárulás mértékének elve – tehát mindenki olyan mértékű nyugdíjban részesüljön, mint amilyen mértékben hozzájárul a nyugdíjalaphoz –, ne vezessenek be új különnyugdíj-kategóriákat, a meglévőket pedig racionalizálják. Azt is megjegyzik, hogy a szolgálati nyugdíjak kiszámításánál figyelembe vett jövedelmek esetén hosszabb időintervallumot kellene figyelembe venni, emellett azt is javasolják, hogy egyetlen személy esetében se haladhassa meg a különnyugdíj mértéke az adott személy által a munkaévek során elért jövedelmet.

A különnyugdíjak racionalizálásánál a dokumentumban az is szerepel, hogy egy tranzíciós időszak során mind a hat különnyugdíj-kategóriában ki kellene egyenlíteni a feltételeket. Az Economedia cikke szerint ehhez kapcsolódóan a Világbank szakértői azt is megjegyzik, hogy a parlamentnek is felelőssége lesz abban, hogy ne hozzanak létre új különnyugdíj-kategóriákat.

A Világbank azt is javasolja, hogy a különnyugdíjak esetén a minimális járulékfizetési idő legyen ugyanaz, mint az állami nyugdíjrendszer esetében.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!