Norvégok vennék meg az OMV egy részét. Mi lesz a Petrommal?

Nem kötelező érvényű ajánlatot tett az osztrák OMV feltárási és kitermelési ületágára egy konzorcium, amelynek a norvég energiaipari óriás, az Aker is tagja – írja a Reuters.

A hírügynökség az osztrák Kurier nevű lapra hivatkozva azt írja, hogy az OMV előbb említett üzletágának 51%-áért érdeklődik a konzorcium, amelynek az Aker mellett a világ egyik legnagyobb nyersanyag-kereskedő cége, a Trafigura, valamint a Bluewater befektetési alap is része.

Azt, hogy az OMV ajánlatot kapott a konzorciumtól, maga az osztrák vállalat is elismerte, választ is adtak rá: „Mivel az OMV az új stratégia megvalósításának részeként portfóliójának elemzését végzi, azt válaszoltuk, hogy erről jelenleg nem tudunk komolyan beszélni” – idézi az osztrák lap az OMV szóvivőjét.

A Reuters szerint iparági források és a Kurier is azt emeli ki a hírrel kapcsolatban, hogy OMV-ben 31,5%-os tulajdonrészt birtokló osztrák kormány számára prioritást jelent, hogy garanciákat kapjon egy esetleges létrejövő tranzakció esetén arról, biztosított lesz Ausztria földgázzal való ellátása. A Kurier szerint jelenleg nem világos, hogy a konzorciumot adó vállalatok milyen garanciákat tudnak vállalni arra vonatkozóan a tengerparttal nem rendelkező Ausztria számára, hogy ezt a földgázt valóban le tudják szállítani. A lap emlékeztet, hogy Ausztria földgázszükségleteinek 80%-át eddig orosz forrásokból fedezte.

Románia szempontjából persze ez a tranzakció különösen nagy jelentőséggel bírhat, hiszen az OMV birtokolja az ország legnagyobb energiaipari vállalatának, az OMV Petrom tulajdonrészének az 51%-át. A Kurier szerint ugyanakkor a jelenlegi nem kötelező érvényű ajánlat nem vonatkozik sem az OMV Petromra, sem az OMV oroszországi érdekeltségeire.

Az ajánlattevő konzorcium egyébként az OMV feltárási és kitermelési üzletágának 51%-ának értékét 5,5 és 7 milliárd euró közöttire becsülte.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!