20 százalékkal nőtt a minimális fogyasztói kosár értéke tavalyhoz képest

2022. október 19. – 20:16

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év alatt közel 20 százalékkal emelkedett a tisztességes megélhetést biztosító minimális fogyasztási kosár értéke Romániában: míg tavaly szeptemberben egy két felnőttből és két gyermekből álló családnak legalább 7233 lejre volt szüksége, idén szeptemberben ez az összeg már 8659 lejre rúg – derült ki a Friedrich Ebert Alapítvány Románia és Syndex Románia jelentéséből.

Ugyanez a jelentés kitér arra is, hogy jelenleg egy két felnőttből és egy gyerekből álló család legalább 7112 lejből gazdálkodhat megfelelően, két felnőttnek 5322 lejre, egy egyedül élő személynek pedig legkevesebb 3275 lejre van szüksége.

A tisztességes megélhetéshez szükséges fogyasztói kosár a közvetlen szükségletek kielégítésére – lakhatásra, élelemre – fordított költségeken túl különféle igények átfogó sorozatát fedi le, például a ruházattal, a személyes higiéniai termékekkel és szolgáltatásokkal, oktatással, egészséggel, közlekedéssel, kommunikációval, szabadidős tevékenységekkel járó költségeket. A megállapított összeg egy része az esetleges előre nem látható kiadásokat (családi események, egészségügyi problémák stb.) is fedezi.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!