Megerősítette Románia adósosztályzatát az S&P hitelminősítő

2022. október 15. – 14:34

Másolás

Vágólapra másolva

Stabil kilátással megerősítette pénteken az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő a szuverén román adósosztályzat 'BBB/A-3' szintű, befektetési kategóriás besorálását – írja az Agerpres.

Az S&P elemzői rámutatnak, hogy az ukrajnai háború ellenére Románia gazdasága az első félévben erőteljesen növekedett (5,7 százalékkal az előző év azonos időszakához képest), de a következő negyedévekben a növekedési ütem lassulására számítanak.

Az S&P becslései szerint a román reál GDP növekedése a 2023-2025 közötti időszakban 4 százalék körülire mérséklődik a 2021-2022 közötti közel 6 százalékról, mivel a járvány utáni keresletélénkülés elhalványul, és a magas infláció – legalábbis a közeljövőben – korlátozza a fogyasztás növekedését.

Az S&P elemzői ugyanakkor arra számítanak, hogy az EU-alapokból lehívott források hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. „Véleményük szerint a 2023-2025 közötti időszakban Románia gazdasági fejlődése jelentősen függ majd az uniós finanszírozású beruházások megvalósításától” – írják az S&P elemzői.

Románia folyó fizetési mérlegének hiánya idén várhatóan szintén meghaladja a GDP 8 százalékát, ami 2008 óta a legmagasabb szint, de az S&P várakozásai szerint 2023-tól a belföldi kereslet mérséklődésével csökken a deficit. A magas nominális GDP-növekedés hozzájárul a költségvetési hiány mérséklődéséhez, ami segít a GDP 50 százaléka alatt tartani az államadósságot – vélik a hitelminősítő szakemberei.

A S&P arra figyelmeztet, hogy a következő két évben leminősítheti Romániát, ha a kormány középtávú költségvetés-konszolidációs erőfeszítései elégtelennek bizonyulnak, és nem sikerül a GDP 4 százaléka alá csökkenteni a hiányt, vagy ha a kormány kiadásai a várakozásokat meghaladó mértékben emelkednek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!