Egy tervezet szerint hektáronként 1500 lejt kapnának az aszálykárosult gazdák

Hektáronként 1500 lejes kártérítést kapnak azok a gazdák, akiknek az aszály teljes egészében megsemmisítette az idei termését – derül ki a mezőgazdasági minisztérium honlapján kedden közzétett sürgősségirendelet-tervezetből, amelyről az Agerpres számolt be.

E szerint állami támogatásra azok a búzát, rozst, tritikálét, árpát, zabot és repcét termesztő gazdák jogosultak, akiket legkevesebb 30 százalékos termésveszteség ért a szárazság miatt a kárfelvételi jegyzőkönyvek szerint. A kártérítés összege 1500 lej hektáronként, ha az aszály száz százalékban megsemmisítette a termésüket. A hektáronkénti állami támogatás a kár jegyzőkönyvben rögzített mértékével arányosan csökken.

A tervezet szerint az erre jogosult gazdáknak a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz kell benyújtaniuk a kárigényüket a sürgősségi rendelet hatályba lépésétől számított 15 munkanapon belül. A kéréshez csatolniuk kell egy egyéni felelősségvállalási nyilatkozatot, amely szerint nem állnak átszervezés, felszámolás vagy csődeljárás alatt.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!