Jelentősen javította Románia gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát az EBRD

2022. szeptember 28. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jelentősen javította Románia idei gazdasági bővülésére vonatkozó prognózisát, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,4 százalékos növekedésre számít.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet szerdán közzétett jelentése ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy 2023-ban jelentős lassulásra számít, hiszen Románia gazdaságának teljesítménye a jövő évben várhatóan csak 1,9 százalékkal nő várakozások szerint.

A májusi jelentésében a nemzetközi pénzintézet még 2,9 százalékos GDP-bővülést valószínűsített 2022-re, míg 2023-ra 1,1 százalékos növekedéssel számolt. A jelentés emlékeztetett, hogy a román gazdaság az idei első fél évben jelentős mértékben, 5,8 százalékkal nőtt, de a második fél évben megfigyelhetők a lassulás jelei, az infláció kétszámjegyű. A 2023-as alacsonyabb növekedést azzal magyarázzák, hogy a lakosság jövedelme csökkenni fog, a magas energiaárak lassítják a beruházásokat, illetve a romániai áruk iránti külföldi kereslet is mérséklődni fog főleg Németországban.

A pénzügyminisztérium hétfőn közölte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4,8 százalékra emelte az idei román gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát a júniusban jelzett 3,5-4,5 százalékról.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!