Nő a zöldségtermesztőknek szóló támogatás keretösszege

2022. szeptember 8. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

45 millió euróról 53,62 millió euróra növekedik a fóliasátrakban zöldségeket termesztőknek járó keretösszege. A keretösszeget azért kellett megemelni, mert közel 18 ezer igénylés érkezett, de a 2022 elején elfogadott összeg csak 15 ezer gazda de minimis támogatásának kifizetésére volt elegendő – áll az RMDSZ által küldött sajtóközleményben.

Egy mezőgazdasági termelő legfeljebb 4 ezer euró támogatásra jogosult.

A kormány ugyanakkor támogatja a hegyvidéki gazdálkodókat is – erre vonatkozóan sürgősségi kormányrendeletet fogadott el. Három fő beruházási program van, amelynek keretében igényléseket lehet benyújtani:

  • Az egyik a tej tárolására és feldolgozására vonatkozik,
  • a második hegyvidéki esztenák létesítésére,
  • a harmadik pedig központok létrehozására, ahol erdei gyümölcsöt, gombát, gyógynövényeket gyűjtenek be és dolgoznak fel.

Az igényléseket magánszemélyek, családi vállalkozások, termelőszövetkezetek és a mezőgazdaságban vagy élelmiszeriparban tevékenykedő jogi személyek nyújthatják be, akik hegyvidéken folytatnak mezőgazdasági tevékenységet.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!