Leghamarabb 2023. júniusában helyezhetik üzembe a Brassó melletti repteret – jelentette be Adrian Cojoc, a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) igazgatója pénteken.
A Brassó Megyei Tanács korábban 2022. november elsejére tűzte ki a vidombáki reptér megnyitását, ám a helyi sajtóban megjelent információk szerint a rádiónavigációs rendszerek felépítéséhez szükséges felszerelés késése miatt tovább kell halasztani a reptér átadását. A brasov.net helyi portál Adrian Veștea megyei tanácselnököt idézi, aki szerint remélhetőleg október végéig megérkeznek a szükséges összetevők.
Romániában 1974 óta nem építettek új repteret, ráadásul a vidombáki lesz az első olyan reptér, ami virtuális irányítótoronnyal fog működni. A Brassó megyei tanácselnök szerint ezzel a megoldással nagyobb biztonságot tudnak nyújtani, mindamellett 50%-kal csökkentették a torony kialakításának költségeit.
Az évi 300 ezer utas szállítására alkalmas reptér a harmadik legnagyobb lesz az országban az otopeni és a kolozsvári nemzetközi repterek után.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom