A nettó átlagbér 3977 lejre nőtt júniusban

2022. augusztus 11. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos bruttó átlagbér 55 lejjel (0,9 százalékkal) 6413 lejre nőtt júniusban májushoz képest, a nettó átlagbér pedig 3977 lej volt, 49 lejjel (1,2 százalékkal) nagyobb, mint egy hónappal korábban – írja az Agerpres az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira hivatkozva.

A legnagyobb nettó átlagbért, 9331 lejt, az információtechnológiai ágazatban (beleértve az informatikai szolgáltatásokat) jegyezték, a legkisebbet – 2186 lejt – pedig a vendéglátóiparban.


A reálbérindex 97,6 százalékos volt a múlt év azonos hónapjához viszonyítva, míg idén májushoz képest 100,4 százalékos.

Az INS közlése szerint a legtöbb gazdasági ágazatban emelkedett az átlagbér, a legnagyobb mértékben a szénkitermelésben (24,2 százalék), az élelmiszeriparban (23,2) és a mezőgazdaságban (22,1). A növekedéshez főleg az éves, negyedéves vagy a rendkívüli teljesítményért járó prémiumok és egyéb juttatások járultak hozzá, ugyanakkor több cégnek nőttek a bevételei.

A közalkalmazotti szférában enyhén csökkent a nettó átlagbér májushoz képest: 11,7 százalékkal a tanügyben és 2,2 százalékkal a közigazgatásban. Az egészségügyben 0,7 százalékkal nőtt a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!