Hivatalos: reklámok szakítják majd meg a filmnézést a Netflixen, de olcsóbb lesz az előfizetés

A Netflix szerdán hivatalossá tette, hogy bevezeti a sorozatokat és filmeket reklámokkal megszakító csomagját. A cég a Microsofttal kötött együttműködést a hirdetések kiszolgálására.

A CNN-t idézve a Hvg.hu emlékeztet: Reed Hastings vezérigazgató éveken át ellenezte a hasonló megoldást. A vállalat vezetését vélhetően az győzte meg végleg a lépés szükségességéről, hogy hosszú évek után először csökkent előfizetőinek száma.

A cég első negyedéves eredményei nagyon gyengék voltak: a streaming-óriás szinte minden régióban előfizetőket vesztett, és a következő negyedév kilátásai sem túl rózsásak. Oroszországból az ukrajnai háború miatt kivonult a Netflix, és 700 ezer előfizetőt veszített. Emellett a jelszómegosztást és a versenytársakat (Hulu, Disney) okolják a helyzetért.

A reklámos csomag bevezetésének pontos időzítését nem közölte a cég, de a The New York Times májusban úgy értesült, hogy még az idei év végén elérhetővé válhat.

Romániában a Netflix alapcsomagja 40 lejbe (7,99 euróba) kerül havonta, de 50 lejért (9,99 euróért) már egy időben két készüléken is nézhetők és letölthetők a műsorok. A prémium előfizetőknek már négyre emelkedik az eszközök száma, illetve ők már 4K minőséget kapnak 60 lej (11,99 euró) ellenében.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!