Közel 30 ezer cég szűnt meg Romániában ebben az évben

2022. július 7. – 12:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei év első öt hónapjában 29 634 cég szűnt meg Romániában, 9,25 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – írja az Agerpres az cégbíróság adataira hivatkozva.

A legtöbb vállalkozást Bukarestben törölték a cégjegyzékből, a fővárosban 4576 cég szűnt meg, 8,36 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Temes megyében 1344 vállalatot (5,58 százalékos növekedés), Kolozs megyében 1322 vállalatot (13,67 százalékos növekedés), Konstanca megyében 1312 vállalatot (12,23 százalékos növekedés) számoltak fel.

A lista végén Ialomiţa megye található 247 megszüntetett vállalkozással (17,62 százalékos növekedés), Călăraşi megyében 258 (11,21 százalékos növekedés), Kovászna megyében 266 (0,37 százalékos növekedés) céget töröltek a jegyzékből.

Tevékenységi terület szerinti lebontásban a legtöbb megszűnt cég nagy- és kiskereskedelemmel, illetve járműjavítással foglalkozott, de sok vállalkozást számoltak fel az építő- és a feldolgozóiparban is.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!