Megint alapkamatot emelt a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa szerdán úgy döntött, hogy 3,75%-ról 4,75%-ra emeli az alapkamatot. Az irányadó kamatláb emelése csütörtöktől, július 7-től lép érvénybe – tájékoztat a jegybank oldala.

A BNR közleménye szerint szintén 100 bázisponttal, 4,75%-ról 5,75%-ra emelkedik a lombard hitelek kamata, míg a letéti ráta szintén 100 bázisponttal, 2,75%-ról 3,75%-ra változik. A jegybank közleményében azt is megjegyzi, hogy a hitelintézetek számára meghatározott kötelező tartalékok szintje változatlan marad.

Az infláció rendkívül magas szintje miatt az elemzők egyöntetűen az alapkamat emelésére számítottak, a várakozások ugyanakkor jellemzően inkább kisebb, 75 bázispontos alapkamat-emelést prognosztizáltak.

A jegybank utoljára május elején változtatott az irányadó kamaton, akkor alacsonyabb mértékű, 75 bázispontos emelést hajtott végre.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!