Május végén 1,57 százalékos volt a költségvetési hiány, jóval kisebb, mint egy évvel ezelőtt

2022. június 25. – 18:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei év első négy hónapja végén jegyzett 1,23 százalékról május végére 1,57 százalékra nőtt a GDP-arányos költségvetési hiány – írta szombaton a pénzügyminisztérium közleménye alapján az Agerpres. A múlt év első öt hónapjához mérten 0,65 százalékponttal csökkent a deficit.

A pénzügyminisztérium közleménye szerint a költségvetés január és május közötti végrehajtása 20,90 milliárd lejes deficitet eredményezett, míg egy évvel ezelőtt 26,18 milliárd lejt tett ki ez az összeg.

A múlt év ugyanezen időszakához képest GDP-arányosan 0,65 százalékpontos mérséklődés figyelhető meg, a 2021. májusi 2,22 százalékról az idei ötödik hónapban a bruttó hazai termék 1,57 százalékára esett vissza a deficit.

A minisztérium a deficit csökkenését azzal magyarázza, hogy miközben a bevételek GDP-arányosan 1,01 százalékpontos növekedtek, a kiadások csak 0,37 százalékponttal emelkedtek.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!