Nincs hiány gabonából, de akkor miért van globális gabonaválság?

Mennyivel kerül többe ma egy tonna gabona, mint mondjuk egy évvel ezelőtt?

Egy évvel ezelőtthöz képest körülbelül 50%-kal nőttek az árak, és amennyiben a koronavírus-járvány előtti időkhöz viszonyítunk, akkor az áremelkedés közel kétszeres. Ezeket az árváltozásokat ráadásul abban a kontextusban kell látni, hogy a járvány kitörését megelőző 7-8 éves időszakban a gabonáknak, valamint az olajos magvaknak a piacát erős stabilitás jellemezte. Ez a két esemény egymásra kumulálva viszont meglehetősen nagy vihart okozott ebben a szektorban.

Mennyiben okozta a drágulást a háború, és mennyiben az energetikai válság? A gazdáknak a termelési költségei jelentősen nőttek az elmúlt időszakban, például a földgáz árának emelkedése a műtrágyák árát lőtte az egekbe.

A földgáz ára a tavalyi év második felétől kezdett el folyamatosan emelkedni, őszre és télre rekordszintre nőtt. A korábban megawattóránként 15-20-30 eurón mozgó földgázár stabilan 100 euró fölé emelkedett. Ez a hatalmas ugrás pedig azért fontos tényező, mert a földgáz a műtrágyagyártás legfontosabb alapanyaga, így pedig a műtrágyát előállító vállalatok költségei is jelentősen emelkedtek. Ezt a piacot is hatalmas volatilitás jellemezte, volt olyan műtrágyatípus, amelynek az ára az egy évvel korábbihoz képest ötszörösére emelkedett. Ugyan még nem lehet stabilizálódásról beszélni, de a műtrágya ára most kissé csökkent, mondhatjuk azt is, hogy egy normális évhez képest most már háromszor kell érte többet fizetni.

Viszont ezt is kontextusban kell nézni, hiszen a műtrágya egy farm költségmixének egy részét képezi olyan további költségek mellett, mint a vetőmagra, a növényvédőszerekre, vagy például az üzemanyagra fordított kiadások. Ha ezeknek a közvetlen költségeknek a szintjét vizsgáljuk – ezeken kívül persze számos más költség van, elég az amortizációról vagy a humánerőforrásról beszélni –, akkor elmondható, hogy

míg a 2021 előtti időkben egy hektár megművelése olyan 2500 és 3000 lej között mozgott, a mostani megemelkedett költségekkel ugyanez a szám jelenleg 4500 vagy akár 5000 lej körül alakul.

Látni kell ugyanakkor ezeknek a folyamatoknak azt az oldalát is, hogy miközben 2020 előtt a kukorica ára tonnánként 600-700 lej volt, ez az ár a legutóbbi aratásban 1200 lejről indított, és onnan folyamatosan ment fölfelé, még az 1600 lejes tonnánkénti árat is elérte. Tehát az árak növekedése is valamelyest szinkronban volt a költségek alakulásával.

Számos elemzés riogat azzal, hogy a háború hatására hiány alakult ki gabonából és a gabonafélékből. Mit jelent ez a gyakorlatban, önök mit tapasztalnak?

Nagyon érdekes a helyzet, mert a világ gabonamérlegében szereplő termések és készletek alapján kijelenthető, hogy nincs gabonahiány. Sőt, voltak ennél rosszabb évek is. Másrészt viszont nagyon nem mindegy, hogy hol van ez a gabona.

A háború kitörése miatt nagy zavar keletkezett az ellátási láncokban, aminek az egyik nyilvánvaló oka az, hogy Ukrajna nagy gabonaexportáló országnak számít, például csak ebben a mezőgazdasági évben közel 40 millió tonna kukoricát kellett volna exportáljon, de ennek a mennyiségnek jelentős része gyakorlatilag bent maradt az országban, vagy legalábbis jelentősen visszaesett az az ütem, amivel ez a mennyiség exportra kerül. Példaként ugyan a kukoricát említettem, de Ukrajna ezen kívül a búza, a napraforgó vagy a szójabab tekintetében is jelentős nettó exportőr.

Ha tovább bontjuk a problémákat, a fennakadást egyrészt az okozza, hogy Ukrajna nem tudja használni a havi akár 7 millió tonnás kiadási kapacitást is elérő kikötőit. Azzal próbálják valamelyest kompenzálni ezt a hatalmas érvágást, hogy igyekeznek vasúton exportálni Európa irányába, viszont az itt elérhető szállítási kapacitás töredéke annak, amit a kikötőkkel korábban el tudtak érni. Ideális körülmények között havonta körülbelül csak 1,5 millió tonnát tudnak vasúti úton külföldre szállítani, ami tulajdonképpen azt eredményezi, hogy fizikailag képtelenek exportálni azt a gabonamennyiséget, ami nekik a saját szükségleteik felett megtermett. De ez csak az egyik része ennek az ellátási láncokban keletkező zavaroknak, a másik fontos probléma már az, hogy hova kellett volna eljusson az Ukrajnában ragadt gabona. Ugyanis Ukrajna a világ számos országába exportál, az ukrán gabona egyik legnagyobb felvásárlója például éppen Kína, viszont humanitárius szempontból sokkal lényegesebb, hogy Afrika számos országa alapozza az élelmiszerellátását az ukrán és orosz gabonára.

Például Egyiptomról és Tunéziáról is lehetett olvasni, hogy problémáik vannak az gabonaellátás terén.

Igen, ők a nagy szereplők, viszont vannak olyan kisebb afrikai államok is, akiknél egyrészt az ellátás biztonsága került veszélybe, másrészt a nem túl acélos költségvetéssel rendelkező országok esetében nyilván az sem mindegy, hogy most tavalyhoz képest 50%-kal magasabb árat kénytelenek kifizetni. Ugyanakkor visszatérve, a globális gabonapiacon jelenleg nem a mennyiségekkel van probléma. Még azt is megkockáztatom, hogy a kieső exportmennyiségeket lehet helyettesíteni.

Tehát a piacon most nagy a kereslet, és egyre többen hajlandóak sokat fizetni a gabonáért, hogy hozzájussanak.

Nem csak egyszerűen hajlandóak, hanem muszáj is többet fizetni – a lakosság élelmiszer ellátása nem opcionális. És ha már a fizetés szóba jött, éppen az az Oroszország a másik nagy szereplője a globális gabonapiacnak, amely most azért tud nehezen búzát exportálni, mert levágták az orosz gazdaságot, illetve az orosz bankokat a SWIFT-rendszerről.

Így gyakorlatilag nem lehet, vagy nagyon nehezen lehet fizetni az orosz termelőknek a gabonaexportért.

Igen, azt persze nyilván idővel még meglátjuk, hogy ezek a szankciók mennyire tudnak hosszabb távon hatékonyan működni. Valószínűleg az orosz bankok idővel áttérnek a kínai fizetési rendszerre, azoknak a termelőknek, feldolgozóknak vagy nagyvállalatoknak a helyét pedig, amelyek elhagyják Oroszországot, idővel kínai vagy indiai vállalatok veszik át. Ez egy világgazdasági átalakulás. De a gabona témájánál maradva, a SWIFT-rendszerről történő leválasztás mindenképpen megnehezíti a termények kifizetését, nem mellesleg több vállalatnak gyakorlatilag az is meg van tiltva, hogy egyáltalán Oroszországgal üzleteljen. Tehát ez a fejlemény is csökkenti az orosz gabona potenciális felvevőpiacát, így a világ kicsit kettészakadt ebből a szempontból is, ami nyilván szintén nem segíti az áraknak a stabilizálódását. Eddig gyakorlatilag teljes szabadkereskedelem jellemezte a globális gabonapiacot, ez viszont most megtörni látszik.

Milyen logika mentén működött eddig ez a piac békeidőben?

Azt mindenképp fontos látni, hogy vannak nagy exportőr és nagy importőr országok. Nagy exportőrnek számít a már említett Ukrajna és Oroszország mellett az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, de még az Európai Unió is bizonyos gabonafélék esetében, míg a nagy importőrök között jellemzően az észak-afrikai és afrikai országokat, Délkelet-Ázsiát, Kelet-Ázsiát és például Mexikót szokták számon tartani. Ezek az országok a nagy játékosok, közöttük cserélnek gazdát a legnagyobb volumenek. A kereskedelem igen gyakran úgynevezett beszerzési hivatalokban történik, amelyekben tendereket írnak ki például arról, hogy vennének 100 ezer tonna búzát, kukoricát vagy egyéb élelmiszeripari alapanyagot meghatározott paraméterek mellett. Ezeken a tendereken jellemzően nagy nemzetközi vállalatok vesznek részt, a leszerződött mennyiségeket pedig 60-65 ezer tonna szállítására alkalmas hatalmas panamax hajókon szállítják. Országonként változik az, hogy ezek a tenderek mennyire nyíltak vagy éppen zártak. Emellett pedig az is lényeges, hogy nyilván kialakultak bizonyos logisztikai útvonalak,

a Fekete-tenger régiója például hatalmas jelentőséget kapott az elmúlt 15-20 évben a globális gabonakereskedelemben amiatt, hogy ide van kijárása Ukrajna és Oroszország mellett Romániának és Bulgáriának is. Ezeknek a logisztikai útvonalaknak a fejlődésében nyilván annak is szerepe van, hogy innen a legolcsóbb elszállítani a gabonaféléket Észak-Afrikába vagy a Közel-Keletre.

Az utóbbi két régió országai által kiírt tendereken pedig általában mindig fekete-tengeri származási hellyel ellátott gabonának volt sikere, hiszen a magas szállítási költségek miatt nem volt annak semmilyen racionalitása, hogy az Egyesült Államokból vagy éppen Ausztráliából vegyék meg a terméket. Tehát a kereskedelmi útvonalak tulajdonképpen a logisztikai adottságok mentén alakultak ki, gyakorlatilag az egész globális gabonakereskedelem a logisztikáról szól.

Akkor kijelenthető, hogy most tulajdonképpen ezek miatt a logisztikai útvonalak miatt vannak bajban az afrikai országok?

Most nekik a legfontosabb, hogy jól tudjanak alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez. Nem mindegy, hogy mennyiért vásárolják a gabonát, ahogy az sem mindegy, hogy egyáltalán sikerül-e hozzájutniuk. Most Egyiptom például Indiából vásárol gabonát, amire nem is tudom, hogy mikor volt példa utoljára. Ebben a helyzetben ráadásul az ügyeskedéseknek sem vagyunk híján, India például nem vezetett be embergót az orosz gabona behozatalára, és iparági pletykák alapján arra készülnek, hogy a saját maguk által termelt gabonát eladják külföldre, és az orosszal helyettesítik. Ilyen formában indirekt módon ugyan, de az orosz gabona továbbra is megjelenik a globális piacon. India mellett egyébként Egyiptom sem vezetett be embergót az orosz gabonára, az ő álláspontjuk is bizonyos szempontból érthető, hiszen egy esetleges ilyen intézkedéssel az országuk élelmiszerbiztonságát tennék kockára.

Az árak további emelkedésére kell számítani? Azok a kereskedők és termelők gondolkodnak most jól, akik akár spekulatív megközelítéssel az árak emelkedésére számítva tartani próbálják a gabonát?

Ez egy nagyon aktuális kérdés, a megválaszolására viszont kristálygömbre lenne szükség. A piacot most a teljes kiszámíthatatlanság és a viszonylag nagy volatilitás jellemzi. Normális időkben a gabonapiacot, ahogy minden alapanyagpiacot is, elsősorban a fundamentumok szoktak mozgatni. Milyen a termés? Mekkora az exportfelesleg egyes országokban? Mekkora az átvitt készlet? Milyen volt az időjárás, lett-e eső mondjuk Brazíliában? Mert utóbbi tényező Romániában is befolyásolja a szójabab és a kukorica árát. Ezek azok a fundamentumok, amelyekre az árutőzsdéken épülnek az árak.

Jelenleg viszont a tőzsdéket a fundamentumok kevésbé érdeklik, az árakat inkább a politikai kijelentések mozgatják.

A gabonakereskedelem eddig egy viszonylag láthatatlan, csendes iparág volt. Most viszont hirtelen mindenki elkezdett a gabonakereskedelemmel foglalkozni, még az amerikai elnök is azt nyilatkozta a minap, hogy támogatni fogják gabonasilók építését az ukrán határon annak érdekében, hogy segítsék Ukrajna gabonaexportját. Tehát egyre inkább egy politikai sztorivá vált a gabona, ami soha nem tesz jót a piaci árazásnak.

Az én személyes véleményem mindezek fényében az, hogy a mostani magas árakba nagyon sok minden bele van árazva. A mostani ár például annak a negatív forgatókönyvnek vagy félelemnek a lehetőségét is tartalmazza szerintem, hogy Ukrajna idén semennyi gabonát nem fog tudni exportálni, miközben azért azt látjuk, hogy jön kifelé az országból az ukrán gabona. Úgyhogy én arra számítok, hogy az árak inkább lefelé fognak jönni a mostani magas szintekről, viszont arra semmiképpen nem látok esélyt, hogy a járvány vagy a háború előtti szinteken tudna újra stabilizálódni.

Ami a spekulációt illeti, nyilván ez minden érintettnek a saját döntése, hiszen mindenki a saját pénzén hoz meg ilyen döntéseket. Az viszont egy másik része ennek a kérdésnek, hogy melyik termelő mennyire engedheti meg magának a spekulációt, hiszen a mezőgazdaságban általában a termény betakarítása után kell kifizetni a vetőmagot, a műtrágyát és a növényvédőszereket a beszállítóknak. Nem minden országban van ez így, de Romániában mindenképp ez a leginkább bevett modell. A termelőknek tehát sok esetben muszáj értékesíteniük a termény bizonyos részét ahhoz, hogy ki tudják fizetni ezeket a tartozásokat. Akinek viszont nincsenek ilyen kötelezettségei, az megengedheti magának azt is, hogy spekuláljon. Annyit viszont érdemes látni, hogy

azoknak az aratás előtt megkötött előszerződéseknek a száma drasztikusan visszaesett az előző évekhez képest, amelyekben a gazdák előre vállalják adott mennyiségek szállítását a szerződésben megállapított áron.

A gazdák tehát annak ellenére, hogy rekordmagas árak vannak, inkább kivárásra játszanak, nyilván arra spekulálva, hogy még magasabb lehet ez az ár. Az is lehet, hogy nekik lesz igazuk. Nem lehet ezt előre tudni.

Említette, hogy Joe Biden is nemrégiben azt nyilatkozta, hogy gabonasilók építését támogatnák az ukrán határra. Ha jól értettem, erre éppen azért lenne szükség, mert az ukrán és a román vasúti infrastruktúra eltér egymástól, az ukrán sínek szélesebbek. Felmerül ezzel kapcsolatban az a kérdés is, hogy mennyire örülnek a romániai termelők és kereskedők annak az új helyzetnek, hogy Romániába az eddigiekhez képest több ukrán gabona folyik be?

Ukrajna a volt szovjet államokra jellemző széles nyomtávú vasúti infrastruktúrával rendelkezik, a sínek és a vasúti kocsik tengelyei néhány centiméterrel valóban szélesebbek az Európában használatosnál. Ez érdekes helyzetet teremt amiatt, mert a vasúti szerelvények nem tudnak átjönni a határon, a vasúti határátkelőhelyeken valamilyen formájú átrakodásra van szükség. Itt több lehetőség is volna, az egyik az, hogy a vagont átemelik egy másik tengelyre, ami viszont nem igazán működik, már csak azért sem, mert nincs elegendő szabad tengely. A másik lehetőség pedig nyilván az, hogy leürítik a gabonát a határon és átrakják kamionokba vagy európai standardú vagonokba. A legnagyobb gond viszont az, hogy ez rengeteg időbe kerül, nem is beszélve a hatékonysági kérdésekről. Akinek Ukrajnában gabonája volt, a háború kitörése után szinte azonnal elkezdett azon dolgozni, hogy valahogyan vigye ki az országból. Azok az ukrán cégek, amelyeknek erre megvolt a megfelelő erejük, úgy kezdték el vasúti kocsikon a határ felé szállítani a gabonát, hogy ezek a vasúti határátkelőhelyek nagyon régen voltak hasonló célra használva. El lehet képzelni a lengyel és román állomásfőnököket, ahogy egyik napról a másikra azzal szembesültek, hogy felgyülemlett több száz vagon gabona az állomásokon úgy, hogy még soha nem tapasztaltak hasonlót. Egy ilyen helyzetet kell hatékonyan kezelniük megfelelő kapacitás, humánerőforrás és infrastruktúra nélkül. Ahhoz képest viszont, hogy hol voltunk három hónappal ezelőtt, ma már azért elmondható, hogy simábban mennek a dolgok, de ez azért még mindig messze van attól, hogy igazán nagy mennyiségek tudjanak mozogni ebben az irányban.

Az ukrán cégek jelenleg is folyamatosan, naponta bombázzák az összes lehetséges romániai, lengyelországi és magyarországi vevőt az eladó gabonájukkal.

Számukra természetesen az alacsonyabb áron eladott gabona is jobb üzlet, mintha nem adják el egyáltalán, ez viszont nyilván a kereslet-kínálat törvényei szerint az adott országban jellemző gabonaárakra is nyomást helyez. A készletekkel rendelkező hazai gazdák persze nem feltétlenül örülnek annak, hogy Ukrajnából jön befelé az áru, mert az lefele nyomhatja az árakat. Egyelőre viszont nem érzékelek ebből nagy feszültséget, morgolódást viszont már igen.

Persze meg lehet érteni az ukránok álláspontját is, miszerint bármi áron ki akarják vinni a gabonát az országból. Próbálnak erre egyébként politikai megoldásokat is találni, Törökország és Oroszország is egy olyan humanitárius folyosó létesítéséről egyeztet, amely lehetővé tenné azt, hogy Törökország felé exportálják az ukrán gabonát. A hírek szerint viszont Törökország 25%-kal akarja megvámolni ezt a gabonát, amire akár fel is lehetne háborodni, de ha azt nézzük, hogy jelenleg az oroszok az elfoglalt területekről csak úgy elviszik saját céljaikra, akkor ez még mindig egy sokkal jobb lehetőség.

Konstanca szerepe valóban felértékelődhet az ukrán kikötők használhatatlansága miatt?

Vannak ugyan próbálkozások arra, hogy legközelebbi nagy kikötőként Konstancát juttassák nagyobb szerephez, viszont

a mi kikötőnkről tudni kell, hogy aratás idején általában dugig tele van a román, valamint az oda befolyó bolgár, szerb, esetleg magyar gabonafélékkel.

Nehéz elképzelni, hogy erre a mennyiségre még rájöjjön jó pár millió tonna ukrán gabona is, a kapacitások miatt én ezt nem látom megvalósíthatónak. Valamekkora segítséget persze jelenthet, de nem látom reálisnak azt, hogy Konstanca nagyon nagy szerepet vállaljon az ukrán gabona kivitele terén. Miközben a konstancai kikötő exportkapacitása havonta maximum 2 millió tonnát éri el, addig az ukrán kikötők kapacitása 7 millió tonna volt egyetlen hónap alatt. Persze sok fejlesztésről, beruházásról is szó esett az elmúlt időszakban, de bármilyen infrastrukturális beruházásnál alsó hangon érdemes legalább két évvel számolni.

Gabona tehát van elég, és továbbra is inkább az lesz a kérdés, hogy jut el A-pontból B-be.

A háborús helyzethez képest még Ukrajnában is azt látjuk, hogy az ukrán gazdák viszonylag nagy arányban meg tudták művelni a földeket. A háború kitörésének első heteiben az volt az általános aggodalom, hogy az ukrán mezőgazdaság megszűnik létezni, ez a félelem viszont nem vált valóra. Vannak olyan optimista hírek is, amelyek szerint a termőterületeknek akár a 80%-át is be tudták vetni, ami kifejezetten magas arány a körülményekhez képest, és a háborúnak akármi lesz a kimenetele, ez a gabona meg fog teremni. Ez lehet, hogy leegyszerűsítően hangzik, és kérem, senki ne tekintse politikai állásfoglalásnak, de az Oroszországban és Ukrajnában megtermelt gabona valamilyen formában be fog kerülni a globális kereskedelembe. Az ellátási láncokkal kapcsolatos probléma viszont továbbra is fennáll. Úgyhogy amíg ennek a háborúnak nincs vége, de akár még a háború vége után is, komplikált idők következnek a világ gabonaellátását illetően.