Pénteken indul a háztartási gépek roncsprogramja

2022. június 16. – 16:24

frissítve

Pénteken indul a háztartási gépek roncsprogramja
Fotó: sam_eder / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken 10 órától 100 millió lejes költségvetéssel indul a Háztartási gépek roncsprogramjának újabb kiadása. A régi, nagy áramfogyasztású háztartási gépek lecserélését célzó program egyik újdonsága, hogy idéntől nem lehet televíziókat leadni, emellett a program hatékonyabbá tétele érdekében arról is döntöttek, hogy a korábbi két hétről egy hétre csökkent az az időtartam, amely alatt be lehet váltani a kereskedőknél a lefoglalt értékjegyeket. Fontos változás az is, hogy azok, akik regisztráltak a programra, de a megadott határidőig nem használták fel az értékjegyet, egy évig nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre.

A háztartási gépek roncsprogramja idén is két fordulóban zajlik, az első fordulót június-július, a másodikat pedig november-december periódusban szervezik meg.

Az első fordulóban június 17-étől kezdődően lehet felhasználói fiókokat csinálni a Környezetvédelmi Alap erre a célra létrehozott internetes felületén, majd az értékjegyek igénylése a következő szakaszokban zajlik:

  • Az 1. szakasz június 24-én, reggel 10 órakor indul, és június 30-ig, vagy a támogatási keret kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban mosógépekre, mosogatóképekre és hűtőszekrényekre lehet értékjegyeket lefoglalni. A támogatási keret 25 millió lej.
  • A 2. szakasz július 1-jén, 10 órakor indul, és július 7-éig, vagy a támogatási összeg kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban laptopokra és táblagépekre lehet értékjegyet lefoglalni. A támogatási keret 10 millió lej.
  • A 3. szakasz július 8-án, reggel 10 órakor indul, és július 14-éig, vagy a támogatási keret kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet értékjegyet igényelni. A támogatási keret 15 millió lej.

Mosó- és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztóládák, ruhaszárító gépek lecserélésére 400 lejes értékjegy, porszívókra 200 lejes értékjegy, laptopokra 500 lejes utalvány, táblagépekre pedig 300 lejes értékjegy jár.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!