Újabb tíz erdélyi település gázhálózatának kiépítését finanszírozzák a Saligny programból
Újabb 31 település gázhálózatának finanszírozását hagyta jóvá a fejlesztési minisztérium – számol be az RMDSZ közleménye Cseke Attila fejlesztési miniszterre hivatkozva. A beruházásokat az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozza a minisztérium.
A most jóváhagyott finanszírozások összesen tíz erdélyi települést érintenek. Hargita megyében Gyergyóújfalu, Szatmár megyében Kismajtény és Szatmárhegy, Bihar megyében Illye, Maros megyében Libánfalva és Görgényhodák, Szeben megyében Resinár, illetve Arad megyében Fönlak, Németság és Zaránd gázhálózata épülhet, illetve bővülhet.
A közleményből kiderül, hogy csak az erdélyi településeket érintő beruházások összértéke közel 270 millió lejre rúg.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás