Döntött a Varta: Romániában épít akkumulátorgyárat elektromos autókhoz
2022. június 10. – 12:34
A német Varta akkumulátorgyártó cégcsoport képviselői egy hivatalos találkozón közölték Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, hogy Romániát választották egy 1 milliárd euró értékű stratégiai beruházás helyszínéül. A német vállalatvcsoport új üzemében elektromos autókhoz gyártanának akkumulátorokat – írja a Profit.ro.
A német vállalat már jelen van Romániában, brassói üzemük 2014-ben kezdte meg a működését, jelenleg 450 alkalmazottat foglalkoztatnak, a cég üzleti forgalma 2020-ban 406,9 millió lej volt 19,2 millió lejes nyereség mellett. A mostani beruházást viszont a Profit.ro szerint egy újonnan létrehozott leányvállalat fogja megvalósítani, amely a Pertrix nevet viseli. A leányvállalatot a Varta februárban hozta létre, éppen akkor, amikor a vállalat bemutatta V4Drive névre keresztelt, elektromos autóknak fejlesztett akkumulátor célláját.
A Pertrix megnevezés egyébként onnan ered, hogy az 1887-ben alapított német AFA cégcsoport (mai nevén a Varta) 1926-ban megvásárolta a hamburgi Pertrix Chemische Fabrik Aktiengesellschaft nevű céget, amely az első tárolásra is alkalmas száraz akkumulátort készítette. A megnevezéssel tehát a német vállalat egy régi nevet vesz elő, és tulajdonképpen a múlt előtt tiszteleg.
Arról, hogy a vállalat hol valósítaná meg a beruházást, egyelőre nem közöltek részleteket. A közösségi médiában csak az alábbi videót tette közzé a kormány a találkozóról.
A Varta Csoport elmúlt éves üzleti forgalma megközelítette az 1 milliárd eurót.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!