Videón tekinthető meg, milyen őrült ütemben nőttek a lakásárak Kolozsváron az utóbbi két évben

2022. június 9. – 10:40

frissítve

Videón tekinthető meg, milyen őrült ütemben nőttek a lakásárak Kolozsváron az utóbbi két évben
Tömbházak a Mărăști-negyedben, Kolozsváron – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Facebookos videós tartalomban szemléltette a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara gazdasági elemzésekkel és előrejelzésekkel foglalkozó projektjének, a Romanian Economic Monitor csapata Románia öt legnagyobb városában – Bukarestben, Brassóban, Kolozsváron, Temesváron és Konstancán – a lakásárak alakulását a Covid-19 világjárvány kitörését követő két éves időszakban.

A videó egész pontosan a lakástulajdonosok által kért átlagárak növekedését szemlélteti az imobiliare.ro ingatlanközvetítő cég adatai alapján. A videóból kiderül, – nem meglepő módon – hogy Kolozsvár viszi a prímet a közel 43%-os emelkedéssel, messze maga mögött hagyva az összes nagyvárost, Bukarestet is beleértve: míg 2020 januárjában négyzetméterenként 1725 eurót kértek el a vásárlóktól a lakástulajdonosok, addig 2022 májusában már 2465 euróra rúgott a lakások négyzetméterenkénti átlagára.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!