Nagyot nőtt a rossz helyzetben lévő Euroins nyeresége az autóbiztosítások drágulásának köszönhetően

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (RCA) díjak jelentős emelésének a következményei máris látszanak a hazai biztosítási piac szereplőinek pénzügyi eredményeiben. A bolgár Eurohold Csoporthoz tartozó, éveken át komplikált pénzügyi helyzetben levő Euroins biztosító 2022 első negyedévét 83,3 millió eurós bruttó díjbevétellel zárta, ami duplája az előző év azonos időszakában elért számoknak. A biztosító bruttó nyeresége is jelentősen nőtt ugyanebben az időszakban, elérve a 7,2 millió eurót. Az idei első negyedévben elért profit 14-szerese a 2021 első három hónapjában elért nyereségnek.

A City Insurance csődje után az Euroins az új piacvezető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területén. A bolgár tulajdonban lévő biztosító egyébként továbbra is főként erre a szegmensre koncentrál, a vállalat jelentéséből kiderül, hogy portfóliójuk 96%-át RCA-kötvények teszik ki.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!