Megtriplázódott a tavalyi első negyedévhez képest a repülővel utazók száma
Az idei első három hónapban a romániai repterek utasforgalma elérte a 3 milliót – írja a Ziarul Financiar. Ez a szám háromszorosa a 2021-ben az év ugyanezen időszakában regisztrált adatoknak, de még messze elmarad a járvány kitörése előtti, 2019-es 4,6 milliótól.
A gazdasági lap megjegyzi, hogy az itthon is javuló statisztikák összhangban vannak az európai reptereken tapasztalható számokkal. A növekedést nyilván egyrészt a járvány miatt bevezetett korlátozások feldoldása okozza, a lap szerint ugyanakkor a légitáérsaságok is élénk keresletről számolnbak be, hiszen két év korlátozás után az emberek utazási kedve újra magasnak mondható.
Romániában a legtöbb utast szállító légikikötő természetesen továbbra is a Bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér, amelyet a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér követ, míg harmadik a Temesvári Traian Viua Nemzetküzi Repülőtér.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!