Ciolacu szerint idén nem vezetnek be progresszív adót, az ingatlantulajdonosokat viszont meglepetés érheti
Románia is be fogja vezetni a progresszív adózást, de nem ebben az évben – jelentette ki Marcel Ciolacu. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ugyanakkor egy régebbi témát is szóba hozott, kijelentve, hogy a szolidaritási adó újra napirendre kerülhet, és a szavaiból arra is lehet következtetni, hogy júliustól meglepetés érheti a nagyobb értékű ingatlanok tulajdonosait.
A Hotnews szerint arra a kérdésre válaszolva, hogy a progresszív adózás bevezetésével kapcsolatos tervek továbbra is érvényben vannak-e, Ciolacu egyértelmű igennel válaszolt. Hozzátette, hogy a progresszív adózásra azért is szükség lenne, mert Románia sem maradhat el ebben tekintetben más fejlett országoktól.
„Csehország is lemondott az egységes adókulcsról. Tehát megállapíthatjuk, hogy ez a trend. Már csak mi maradtunk, Észtország és Bulgária” – mondta Ciolacu, majd arra is kitért, hogy egyetért Klaus Iohannis államfő azon nyilatkozatával, melyben azt ígérte, hogy Romániában ebben az évben nem vezetnek be új adókat, és nem is emelnek adót. A PSD elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a progresszív adózáshoz az adó-, valamint a vámhatóság kapacitását is növelni kell.
Az ingatlanadóhoz viszont úgy tűnik, hogy mégis hozzányúlnának. A korábbi szavainak ellentmondva Ciolacu ugyanis arról is beszélt, hogy július 1-ig néhány adózási módosításra mégis sor kerülhet, példaként az ingatlanok érték szerinti adózását hozta fel, konkrét számokat viszont nem tudott példaként felhozni.
A PSD elnöke ugyanakkor újra szóba hozta az úgynevezett szolidaritási adót. „Szolidaritási adó Németországban is létezik. Ez a téma is napirenden van, és ki fogjuk választani a legmegfelelőbb megoldást. Pontosan, ahogy Németországban” – mondta Ciolacu, aki szerint az adók meghatározásánál a jövedelem nagyságát is figyelembe kellene venni. A PSD elnöke szerint a kormánykoalícióban már csütörtökön szóba jöhet ez a javaslat.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!