Cégek és magánszemélyek számára is elérhető lesz a hitelmoratórium, de lesz egy fontos feltétel

2022. május 26. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hiteltörlesztés elhalasztásának lehetősége magánszemélyek és cégek számára is adott lesz, de nem élhet vele mindenki – jelentette ki Adrian Câciu pénzügyminiszter az Agerpres szerint.

A tárcavezető szerint míg a koronavírus-járvány alatt, 2020-ban bevezetett moratórium alkalmazásakor az volt a fő szempont, hogy azokat segítsék, akiknek jelentősen csökkentek a bevételeik, ezúttal a háztartási kiadások vagy a vállalati költségek növekedése lesz a fő kritérium.

Azok élhetnek a hiteltörlesztés elhalasztásának lehetőségével, akik esetében a kiadások vagy költségek 25 százalékkal nőttek az elmúlt évhez képest

– szögezte le Câciu. A tárcavezető szavai szerint viszont nem kell arra számítani, hogy a törlesztési moratórium igénylése bonyolulot vagy hosszadalmas lesz. Arra a kérdésre ugyanis, hogy azoknak, akik halasztani akarják a törlesztést, bizonyítaniuk kell-e majd, hogy megnövekedtek a kiadásaik, a miniszter azt mondta, „az eljárás meglehetősen egyszerű lesz”.

Az intézkedés érvénybe lépésére viszont még várni kell. A hiteltörlesztési moratóriumról szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét a Román Nemzeti Banknak is jóvá kell hagynia, amely egy módszertant is ki fog dolgozni.

Ahogy arról hétfőn is írtunk, a kormánykoalíciót adó pártok bejelentették, hogy 1,1 milliárd euró értékű szociális és gazdasági intézkedéscsomagot fognak elfogadni. A 9 hónapos törlesztési moratórium mellett bejelentették, hogy az egységes bérezési törvény szerinti bérkülönbség negyedét kitevő fizetésemelést biztosítanak a közszférában dolgozóknak, emellett 700 lejes egyszeri támogatást kap minden olyan nyugdíjas, aki 2000 lej alatti járandóságban részesül.

A kormány ugyanakkor vállalásokat is hozott az államháztartási hiányra vonatkozó kötelezettségvállalások betartása érdekében, amelyek közül a legfontosabb a költségvetési kiadások legalább 10%-os csökkentése, a beruházások, bérek, nyugdíjak, szociális segélyek kivételével. A kiadáscsökkentő intézkedések részeként arról is döntöttek, hogy befagyasztják az alkalmazásokat az állami intézményekben.

A kormány Facebook oldalán közzétett bejegyzésben a tervezett intézkedések között szerepel a költségvetési bevételek 10 milliárd lejjel való növelése, valamint az uniós alapok lehívásának felgyorsítása az operatív programok és az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!