Hatalmas a hajóforgalom a Duna-deltában, torlódások alakultak ki

Több tucat hajó napok óta várakozik a szulinai határátkelő előtt a Fekete-tengeren, mivel a folyami kikötők infrastruktúrája nem bírja az Ukrajnában zajló háború miatt többszörösére emelkedett teherforgalmat – írta meg az MTI.

Angela Ivan, a galaci folyamhajózási igazgatóság (AFDJ) vezetője a sajtónak elmondta: míg az ukrajnai háború előtt napi 3-4 hajót ellenőriztek Szulinánál, most ötször ennyi hajót vezetnek fel a Dunán, a folyami kikötők azonban többet nem tudnak kiszolgálni, így a többi hajó a Fekete-tengeren várakozik, amíg sorra kerül. Az AFDJ képviselője megerősítette, a legtöbb hajó gabonát szállít, de üzemanyag szállító hajókat is lehet látni a Duna-deltában.

A Szulina-ág fekete-tengeri torkolatánál lévő Szulina település lakói szerint korábban is előfordultak torlódások, de arra még nem volt példa, hogy egyszerre száz hajó várakozzék a tengeren.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!