Szépen nőttek a bérek márciusban is, csak az a baj, hogy a javát elviszi az infláció

2022. május 12. – 12:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Februárhoz képest 5,6%-kal, 342 lejjel nőtt a bruttó átlagbér Romániában, amely immár eléri 6401 lejt. A nettó átlagbér 5,8%-kal, 216 lejjel volt magasabb márciusban, mint februárban, és elérte a 3973 lejt – számol be az Országos Statisztikai Intézet.

A kedvező adatokkal kapcsolatban azért fontos megjegyezni, hogy fontos szerepe van a március-április környékén kifizetett ünnepi juttatásoknak is.

Éves összevetésben (tehát 2021 márciusához képest) a nettó átlagbér 11%-kal emelkedett, ugyanakkor a magas infláció miatt úgy a havi, mint az évi növekedés reálértelemben sokkal kevesebbet ér: a reálbérindex márciusban az előző évhez képest 0,8%-os, az előző hónaphoz képest 3,8%-os átlagos bérnövekedést mutat.

A statisztikai intézet szokásához híven azokat az ágazatokat is megnevezte közleményében, ahol a legmagasabb és a legalacsonyabb a nettó átlagbér. Az adatok szerint a legjobban továbbra is az információtechnológiai ágazatban lehet keresni, ahol a nettó átlagbér 9968 lej volt márciusban, míg a legkevesebbet a vendéglátásban dolgozók viszik haza, itt a nettó átlagbér 2079 lej volt.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!