Felfelé módosította az inflációs előrejelzését a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) felfelé módosította inflációs előrejelzését, 2022 végére 12,5 százalékos, jövő év végére 6,7 százalékos pénzromlással számol – ismertette az adatokat csütörtökön az Agerpres tudósítása szerint a jegybank kormányzója, Mugur Isărescu.

Idén februári jelentésében erre az évre még 9,6 százalékos, 2023-ra pedig 3,2 százalékos inflációt vetített előre a BNR.

A jegybank szakértői szerint a termelési költségek emelkedése miatt júniusig az infláció gyorsulására kell számítani, majd fokozatos csökkenés veszi kezdetét, amely csak 2023 második negyedévében torpan meg ideiglenesen, amikor érvényét veszti a földgáz és az áram árát korlátozó jogszabály.

A Román Nemzeti Bank szerdai közlése értelmében a márciusi 10,15 százalékról áprilisban 13,76 százalékra nőtt az éves infláció Romániában. A nem élelmiszer jellegű termékek 16,35 százalékkal, az élelmiszerek 13,54 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 7,11 százalékkal nőtt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!