Akár 1 milliárd euró, a szállítási infrastruktúra fejlesztésére szánt EU-s forrást is veszíthetett Románia

2022. április 19. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Románia 400 millió és 1 milliárd euró közötti forrást veszített az EU-s kohéziós alapokból, valamint a szállítási infrastruktúra fejlesztésére felhasználható Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből (Connecting Europe Facility) – jelentette ki Adina Vălean, az Európai Bizottság szállításügyi biztosa egy DC News által szervezett konferencián.

A Hotnews tudosítása szerint Vălean a kudarchoz vezető okokat is körbejárta. Elmondása szerint főként három oka van annak, hogy Románia nem tudta lehívni ezeket a forrásokat:

  1. Egyrészt gyenge az ország közigazgatási kapacitása, ezért jelentősek a késések.
  2. A kihirdetett közbeszerzési eljárásoknál túl hosszú időbe telnek a jogi viták. Ez főként akkor jelent nagy gondot, amikor egy közbeszerzés eredményét megtámadják a vesztes felek, így pedig késik a beruházás.
  3. Valamint folyamatosak a változások a beruházások prioritási sorrendjében is.

„Mindezek jelentős összegek elvesztéséhez vezettek. Jelenleg 400 millió és 1 milliárd euró közötti összegre becsülöm a kohéziós alapokból és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből elveszített forrásokat” – idézi a Hotnews Adina Văleant.

Az EU-s biztos arra is felhívta a figyelmet viszont, hogy jelenleg 12 milliárd euró áll Románia rendelkezésére a szállítási infrastruktúrájának fejlesztésére. Ez az összeg duplája a 2014-2020-as finanszírozási időszakban elérhető forrásokhoz képest.

Azt is hozzátette, hogy a vasútfejlesztési beruházásokra szánt finanszírozás példátlanul magas, megközelítőleg 5 milliárd euróra tehető.

Vălean elmondta, hibának tartaná a kormány részéről, ha lépéseket tenne az Európai Bizottság által korábban elfogadott országos helyreállítási terv szállítási beruházásokkal kapcsolatos fejezeteinek újratárgyalására. „Rugalmasság van az Európai Bizottság részéről. Összességében viszont ahhoz kellene tartanunk magunkat, amiről megállapodtunk” – mondta.

Korábban Marcel Ciolacu, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke beszélt arról, hogy véleménye szerint szükség lenne az országos helyreállítási terv egyes fejezeteinek újratárgyalására.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!