Sürgősségi eljárással akarják elfogadni a fekete-tengeri földgáz kitermelést szabályozó törvényt

2022. április 14. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

Sürgősségi eljárással készül elfogadni a parlament a nyíltvízi földgáz-kitermelést szabályozó offshore-törvényt – írja az Agerpres hírügynökség Florin Cîțura hivatkozva. A szenátus elnöke a sajtónak elmondta, a jogszabály tervezetéről megállapodtak a koalíciós pártok, így nem jelent majd gondot a gyors elfogadása.

Cîțu szerint van olyan vállalat, amely már közvetlenül az offshore-törvény hatályba lépése után el tudná kezdeni a fekete-tengeri földgáz kitermelését, más cégeknek pedig beruházásokra van szükségük a kitermelés elkezdéséhez. Megjegyezte viszont, hogy nem látta még a végső változatát a törvény tervezetének, amelyet pénteken iktatnak a parlamentben.

A képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu csütörtökön elmondta, hogy

az elfogadásra váró tervezet szerint a Fekete-tengerből kitermelt földgázból csak az a mennyiség lesz exportálható, amelyet nem vásárol meg a román állam. Ugyanakkor a földgáz-kitermelésből származó nyereség 60 százaléka a román államot, 40 százaléka pedig a vállalatokat illeti meg.