Mutatjuk Románia legnagyobb üzleti vállalkozásait

2018. június 18. – 21:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jól ment a barkácsáruházaknak tavaly, de egy magyar alapító cége is előkelő helyen szerepel.

Az üzleti forgalom alapján felállított ranglista szerint sorozatban ötödik éve a Dedeman barkácsáruház Románia legnagyobb üzleti vállalkozása – derül ki a Ziarul Financiar szokásos, minden évben kiadott toplistájából, amelyen azokat a romániai alapítású vállalkozásokat rangosorolják, amelyeknek üzleti forgalomban sikerült elérni az 1 milliárd lejes álomhatárt.

A bákói testvérek, Adrian és Dragoş Pavăl által alapított Dedemannak annyira jól ment az elmúlt évben, hogy a cég üzleti forgalma 20%-kal növekedett egyetlen év alatt, és elérte a 6,33 milliárd lejt. A Pavăl testvérek cége ráadásul nem csak rendkívül nagy forgalmat bonyolít, hanem az egyik legnyereségesebb vállalat is: a Dedeman adózás előtti nyeresége 1 milliárd lej, de még a nettó nyeresége is eléri a 900 milliót az elmúlt évben a pénzügyminisztériumnak leadott kötelező és nyilvános jelentések szerint.

Románia második legnagyobb üzleti vállalkozása – a 2016-os sorrendhez hasonlóan – a Teszári Zoltán tulajdonában levő RCS&RDS, amely 3,33 milliárd lejes üzleti forgalmat generált 1,3%-os árbevétel-növekedés mellett.

A nagyváradi üzletember által alapított telekomcég viszont féltheti a második helyét, a szintén romániai alapítású üzleti vállalkozásnak számító Altex Románia ugyanis rendkívül jó évet zárt tavaly. A Dan Ostahie tulajdonában levő kereskedő 19,6%-kal növelte árvebételét, amely már a 3,28 milliárd lejt is meghaladta. Ha kitart a vállalat lendülete ebben az évben is, akkor jó eséllyel 2018-ban már Románia második legnagyobb hazai kézben levő üzleti vállalkozása lesz az Altex.

Románia negyedik legnagyobb üzleti vállalkozása egy nő tulajdonában van. Anca Vlad és a 2,66 milliárd lejes forgalmat bonyolító Fildas Trading neve talán nem annyira ismert, a vállalatcsoport tulajdonában levő Catena gyógyszertárlánc és a Naturalis természetes alapanyagokból készülő kozmetikai termékeket áruló üzletlánc viszont annál népszerűbb a vásárlók körében. A vállalatot Anca Vlad még 1991-ben alapította, az ezredforduló környéként még alig 5 millió lejes forgalma volt a cégnek, szóval itt is egy igazi romániai sikertörténetről van szó.

Ahogy egy igazi sikertörténet az Oscar Downstream nevű kőolajipari termékekkel kereskedő vállalat is, amelyet Alin Niculae alapított. A nagy kőolajipari óriások uralta ágazatban az elmúlt évben 19,3%-kal növelte a vállalat az üzleti forgalmát, amely 2017-ben így elérte a 2,04 milliárd lejt. A vállalatnak saját töltőállomás-hálózata is van, de elsősorban annak köszönheti a sikerét, hogy elsőként ajánlotta fel a nagy üzemanyagfogyasztók számára, hogy helyben kialakított töltőállomással szolgáltatnak kőolajipari termékeket számukra.

Rendkívül jó éve volt a 10-es toplistán szereplő másik energetikai vállalatnak, a Tinmar Energy-nek. Az Augustin Oancea által alapított vállalat 1,81 milliárd lejes üzleti forgalommal zárta az elmúlt évet, ami 22%-os növekedésnek felel meg a korábbi adatokhoz viszonyítva. A Tinmar tevékenysége széleskörű, villamos energia és kőolajipari termékek kereskedelmével is foglalkoznak, saját szénbányákkal is rendelkeznek és ebből kifolyólag szénkitermeléssel kapcsolatos tevékenységet is végeznek. Korábban pont a Ziarul Financiar tippelte azt a vállalatról, hogy az energiapiac liberalizálásának egyik legnagyobb nyertese lehet.

A lista hetedik helyén az 1,7 milliárd lejes üzleti forgalmat bonyolító, Cezar Rapotan által alapított Arabesque barkácsáruház áll, amelynek a tulajdonában olyan egyéb barkácstermékeket forgalmazó vállalatok is vannak, mint a mostanában erőteljes reklámhadjáratot folytató MatHaus. A 7,5%-os üzleti forgalmat létrehozó vállalat év elején jelentette be egyébként, hogy a Mr. Bricolage üzletekből egy rebranding-folyamat részeként MatHaus üzleteket csinálnak.

Ugyan 2017-es pénzügyi adatokat még nem tett le, de a 2016-os pénzügyi adatokból kiindulva valószínűleg a lista nyolcadik helyén lenne egy másik izgalmas hazai kézben levő vállalat, a Blue Air. A fapados légitársaság 2016-ban 1,32 milliárd lejes üzleti forgalmat bonyolított. A 2016-os adatok használatánál viszont azt meg kell jegyezni, hogy a légitársaság utasainak száma 2017-ben 70%-kal emelkedett, és meghaladta az 5 milliót. 2015-ben még 2 milliós utasforgalomról számolt be a légitársaság, amely nemrégiben bejelentette, hogy a flottáját is jelentősen újítani fogja. A vállalat négy üzletember, Teodor Cristian Rada , Marius Puiu , Tudor Constantinescu és Luciana Păunescu tulajdonában van.

A legnagyobb romániai üzleti vállalkozások listáján a leggazdagabb hazai üzletembernek is szerepel egy vállalata. Ion Ţiriac autókereskedelemben utazó cége, a Ţiriac Auto 3,7%-kal növelte üzleti forgalmát tavaly, amely elérte az 1,24 milliárd lejt. A vállalat új és használt autók kereskedelmével, szervízszolgáltatásokkal és autók vásárlásához szükséges finanszírozás nyújtásával is letette már a névjegyét. Ion Ţiriac vagyona egyébként 1,7-1,8 milliárd euró, ebből is látszik, hogy az átszámítva 265 millió eurós éves forgalmú Ţiriac Auto a volt teniszező vagyonának csak egy kis szeletét jelenti.

Az 1 milliárd lejes üzleti forgalmat átlépő hazai üzleti vállalkozások listájának az előző évhez viszonyítva három új szereplője van. Az elektro-IT eszközöket forgalmazó, az eMAG-vezér, Iulian Stanciu tulajdonában levő Network One Distribution (NOD), a Miron család tulajdonában levő Mairon Galaţi, valamint a nagybányai bútoripari vállalat, az Aramis Invest ( Vladimir Iacob , Marius Şelescu). A NOD és az Aramis most először lépték át a romániai alapítású vállalkozásoknak igencsak magasnak számító 1 milliárd lejes álomhatárt az üzleti forgalmukban. A galaci ArcelorMittal nagyvállalattal üzleti kapcsolatban levő Mairon Galaţi korábban is szerepelt a Ziarul Financiar toplistáján .

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!