Az öt legnagyobb hazai vállalat, amelyet nő vezet

2018. március 8. – 18:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Romániában annyira nem állunk rosszul a nők tulajdonában levő vállalkozások számában, az igazán nagy vállalatokat vezető női menedzserek tekintetében azért van mit behozni.

Annak ellenére, hogy viszonylag magas Romániában a nők tulajdonában levő vállalkozások aránya, az országban mégis alacsony az igazán nagy vállalatokat vezető női menedzserek száma. A Romania Insider mindenesetre nőnap alkalmából összeállította az ország legnagyobb vállalatait igazgató női menedzserek top 5-ös listáját, és röviden azt is összefoglalta, hogy hogyan jutottak vezető pozícióba.

OMV Petrom – Mariana Gheorghe (és utódja Christina Verchere)

Mariana Gheorghe 2006 óta volt az osztrák OMV Csoport legnagyobb leányvállalatának, az OMV Petromnak a vezérigazgatója (CEO-ja). Nemrég jelentették be, hogy helyét a vállalatnál a brit Christina Verchere veszi át.

A hosszú évekig Románia egyik legbefolyásosabb üzletasszonyának tartott Mariana Gheorghe jelenleg 62 éves. A Bukaresti Közgazdaság-tudományi Akadémia Nemzetközi Kapcsolatok Karán végzett 1979-ben, majd a Bukaresti Egyetem Jogi Karán 1989-ben. 1995-ben részt vett a London Business School képzésén is. Gheorghe számos romániai vállalatnál és közintézménynél megfordult. Dolgozott a pénzügyminisztériumban, 1993 és 2006 között Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) munkatársa is volt, a CV -je itt böngészhető.

Utódja a 46 éves Christina Verchere lesz, akit kisebb meglepetésre neveztek meg januárban, mint aki legkésőbb május 20-án átveszi Gheorghe helyét a második legnagyobb romániai vállalat igazgatótanácsának elnökeként és vezérigazgatójaként. Verchere jakartai állását hagyja ott a legnagyobb hazai olajipari vállalat kedvéért. Jakartában a British Petroleum csendes-óceáni üzletágát vezette, az ő CV -je itt olvasható.

Orange Románia – Liudmila Climoc

Liudmila Climoc 2016 májusa óta vezeti a legnagyobb hazai telekommunikációs vállalatot, az Orange Romániát. Kinevezésében az is szerepet játszott, hogy 19 éves tapasztalata volt a területen, ebből 7 évet a moldovai leányvállalat vezetőjeként dolgozott.

Climoc még 1998-ban kezdett dolgozni az Orange Modovánál, ahol több középvezetői pozíciót is betöltött. Éppen a vállalat értékesítési vezetője volt, amikor 2008-ban kinevezték a moldovai telekommunikációs vállalat első emberévé. Vezetése alatt a moldovai cég megduplázta ügyfélállományát és 57%-os piaci részesedést elérve megerősítette piacvezetői pozícióját. Miután átvette az Orange Románia vezetését, a franciák hazai leányvállalatának üzleti forgalma meghaladta az 1 milliárd eurót, a vállalattal szerződésben álló ügyfelek száma pedig elérte a 10,6 milliót.

Vodafone Románia – Murielle Lorilloux

A francia Murielle Lorilloux tavaly szeptemberben lett a Vodafone Románia vezérigazgatója, amikor Ravinder Takkart váltotta. Mielőtt a hazai telekommunikációs vállalatnál kötött volna ki, még dolgozott a Kongói Demokratikus Köztársaságban a Vodafone helyi leányvállalatánál, a Vodacomnál, ahol a társaság kereskedelmi igazgatójaként, majd 2014-től vezérigazgatójaként ért el sikereket.

Még mielőtt a Vodafone Csoporthoz csatlakozott volna, Lorilloux az Orascom Telecom Algeria, a Wana Corporate, és a Capgemini nevű vállalatnál is töltött be különböző felsővezetői pozíciókat.

Bár a Vodafone Románia eredményeit azért még korai neki tulajdonítani, a nagyságrendek kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a Vodafone Románia 2017 végén 9,94 millió ügyféllel rendelkezett, ami 5,2%-os növekedés 2016-hoz viszonyítva.

MOL Románia – Camelia Ene

Camelia Ene 2016 novembere óta vezeti a MOL Romániát, amikor a vállalatot 2011 óta vezető Daradics Kingától vette át a vezérigazgatói pozíciót. Ene 2007-ben csatlakozott a vállalathoz, mint shop manager. 2010 októberétől a vállalat marketing osztályának egyik koordinátora, majd 2013 májusától a MOL Románia kiskereskedelmi üzletágának vezetője.

2007-et megelőzően Camelia Ene FMCG-iparágban (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) több vállalatnál is dolgozott. A MOL Románia vezetése alatt az elmúlt évben 10%-kal növelte gázolaj eladásait a kiskereskedelmi szegmensben.

Transelectrica – Corina Popescu

Az állami tulajdonban levő Transelectrica első embere 2017 júniusa óta Corina Popescu. Popescu korábban a Electrica energiaipari vállalat igazgatótanácsának volt tagja 2015 december és 2017 áprilisa között, míg 2015 decembere és 2017 februárja között az energiaügyi minisztérium államtitkáraként dolgozott. Korábban az OMV Petromnál és az E.ON-nál is alkalmazva volt.

A Transelectrica nyeresége 90%-kal csökkent 2017-ben az előző évhez viszonyítva, a nettó nyereség 26,4 millió lej (5,8 millió euró) volt. 2016-ban az Electrica 60 millió eurós profittal zárta az évet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!