Autópályák helyett a repülőtársaságok kötik össze Románia nagyvárosait

2017. május 8. – 17:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nyári szezonban már 15 országon belüli repülőjáratot fognak üzemeltetni a légitársaságok Romániában.

Az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment át a belföldi légiközlekedés, nyártól már több mint 15 országon belüli repülőjáratot fognak üzemeltetni a Romániában jelen levő légitársaságok – írja a hazai légiközlekedési iparágról szóló elemzésében a Ziarul Financiar.A gazdasági lap megemlíti, hogy míg két évvel ezelőtt a Tarom még gyakorlatilag monopolhelyzetben volt a belföldi repülőjáratokat illetően, mára három olyan vállalat is színre lépett a belföldi piacon, akiknek köszönhetően nyolc hazai város került közvetlen légiösszeköttetésbe legalább egy másik hazai várossal.Ráadásul több üzleti modell is sikeresnek bizonyult. Míg az állami tulajdonban levő Tarom, valamint a Wizz Air és Ryanair fapados társaságok a Bukarestet is érintő járatokkal értek el szép sikereket (a Wizz Air épp nemrég jelentette be, hogy több mint 30%-os volt az utasforgalom növekedése náluk ezen az útvonalon tavaly), addig a Blue Air a bukaresti járatai mellett Jászvásárt Temesvárral és Kolozsvárral összekötő útvonalakon is szép kihasználtság mellett repült.

Nagy durranásnak ígérkeznek a Blue Air nyári szezonra indított, Kolozsvárt, Nagyváradot és Temesvárt a tengerparttal összekötő, Konstancára tartó repülőjáratai is. A Fekete-tenger elérhetőségének növekedése a Ziarul Financiar szerint a román turizmusra is rendkívül jó hatással lehet majd, hiszen az ország nyugati részéből autóval vagy vonattal eljutni Konstancára kürülbelül 10-12 órába kerül, így valószínűleg sokan fogják inkább a mindössze egy órás, csomagokkal kicsit borsosabb árú repülőutat választani.

A Blue Air indította be igazán a belföldi légiközlekedést

A Blue Air 2013-ban hosszú pénzügyi problémákkal teli időszakot követően került a Blue Air – Airline Management Solutions tulajdonába. A Teodor Cristian Rada, Marius Puiu, Tudor-Zamfir Constantinescu és Luciana Păunescu tulajdonában levő vállalat befektetőként való érkezése rendkívül jó hatással volt a légitársaságra, amely a hivatalos pénzügyi adatok szerint 2016-ban 300 millió eurós üzleti forgalmat produkált.A Blue Air sikerének egyik kulcsa a hazai útvonalak felé való nyitás volt. A társaság úttörőnek számított azzal, hogy a hazai nagyvárosok között utazóknak több útvonalon is elsőként nyújtott elérhető alternatívát, először 2015 őszén a Jászvásár-Bukarest, majd a Jászvásár-Kolozsvár-Temesvár vonalon. A Wizz Air és a Ryanair lépései ezt követően azt eredményezték, hogy a pénzügyi problémákkal küzdő Tarom állami légitársaság mára csak a Bukarest-Suceava és a Bukarest-Szatmárnémeti belföldi járatokon maradt versenytárs nélkül.

Újabb belföldi járatokra lehet számítani?

A 17 romániai reptér összesített utasforgalma tavaly 23%-kal növekedett, és elérte a 16,4 milliót. A Ziarul Financiar becslései szerint ebből a belföldön szállított utasok száma körülbelül 700-800 ezer lehet. Az elemzés szerint viszont joggal lehet arra számítani, hogy csupán a Temesvár-Bukarest-Temesvár útvonalon járatot működtető Ryanair, valamint a szintén egyetlen belföldi, Bukarest-Kolozsvár-Bukarest járattal rendelkező Wizz Air is látni fogja a potenciált a belföldi járatokban, és újabb útvonalakat fognak hamarosan bejelenteni. Ebben az évben a hazai légiforgalom újra rekordokat fog döntögetni, és várhatóan tovább fog folytatódni a légitársaságok és repülőterek 2012 óta tartó erősödése. Az ország legforgalmasabb légikikötője idén is a bukaresti Otopeni repülőtér lesz, amely tavaly 11 millió utast szolgált ki, idén ez a szám 12 millióra növekedhet. Az ország második légikikötőjének, a kolozsvári nemzetközi repülőtérnek a vezetősége arra számít, hogy az utasforgalma idén meghaladja a 3 milliót. Szakemberek arra számítanak, hogy az utasforgalom látványos növekedését jelentősen segíteni fogja majd a belföldi szállítás további erősödése és a fapados társaságok egyre nagyobb egymás közti versenye is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!