A FAN Courier lett Románia szuperbrandje 2017-ben

2017. április 6. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több a román márka Románia 15 szuperbrandje között, és ez nem véletlen a lista készítői szerint.

Az elmúlt évhez viszonyítva jókora ugrást bemutatva 2017-ben a Fan Courier gyorsfutárcég végzett a hazai Top 15 Superbrands ranglista élén. A BDR Associates és az IPSOS közvéleménykutató cég által partnerségben összeállított idei ranglista immár a tizedik, és eddig csupán egyetlen év volt – 2012-ben a Borsecet választották a legerősebb szuperbrandnek –, amikor hazai brand végzett az első helyen.Románia legismertebb gyorsfutárcége mellett idén a Visa, a Köber, a Decathlon, a Lego, a Pampers, a Humanitas, az eMAG, a Dedeman, az Orbit, a Mercedes-Benz, a Borsec, az olx.ro, a Catena és a Samsung került be a top 15-ös, legerősebb Romániában jelen levő külföldi és hazai brandeket sorakoztató listába.

A szuperbrand címet a nemzetközileg is használt, viszonylag bonyolult metodológia alapján ítélik oda Romániában is. Az elbírálásnak két fontos állomása van:

(1.)

Első körben egy 30 tagból álló szakmai zsűri, akik között menedzsment, marketing, kommunikációs és branding szakértők is helyet foglalnak, minőségi szempontok szerint állított össze egy 1 223 brandből, 52 szektorból származó listát. A lista szűkítéséhez minőségi kritériumokat vettek figyelembe, vizsgálták a brandek hírnevét, az irántuk tanusított bizalmat, az ígért minőséget, valamint a más brandektől való piaci megkülönböztetést.

(2.)

A szakértői kört követte a tulajdonképpeni kutatás, a minőségi kritériumok szerint összeállított 653 brandből álló listát az IPSOS közvélemény-kutató egy 1 501, városban élő fogyasztóból álló mintán tesztelte. A legjobb 370 brandből álló lista bekerül a Superbrands azon összeállításába, amely Románia 2017-es szuperbrandjeit sorolja fel. A mostani top 15-ös lista csak amolyan ízelítő a könyv megjelenése előtt, viszont a BDR Associates által kiküldött közleményben így is van néhány érdekes megállapítás a romániai piaci viszonyok, fogyasztói magatartás alakulásáról.

Sokan elégedetlenek a FAN Courier miatt, akkor mégis hogyan lett első?

A gyorsfutárcég első helye egyrészt azzal is magyarázható, hogy a viszonylag sokszereplős romániai csomagküldő piacon messze a legerősebb névvel a FAN Courier rendelkezik. Másrészt a vállalatnak üzleti szempontból is nagyon jót tett a romániai online kereskedelem előretörése, nem véletlen, hogy a 2017-es lista első 15 helyén az eMAG és az olx.ro is ott van, valamint a nagyon erős online pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Visa is. Telitalálat volt ráadásul a FAN Courier nagyvárosokban futtatott kampánya is, amely azt szerette volna megmutatni az ügyfeleknek, hogy nem is olyan könnyű dolog naponta 150 ezer csomagot házhoz szállítani Romániában, ahol még a télapó is gyakran késik, és ahonnan „könnyebb eljutni Dubajba, mint fel a Predealra”.

A 15-ös listát összeállító szakemberek szerint a FAN Courier a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket is jól kihasználja, ahogyan a Catena, a Samsung, és az Orbit is sokat tett az elmúlt időszakban az online térben a vásárlók hűségéért. Az elemzés kiemeli az építkezési szektor bővülését is, aminek köszönhetően a Köber és a Dedeman is helyet kapott a toplistán. Egy dicséret erejéig külön kitérnek a Dedeman és a Decathlon elmúlt időszakban bemutatott kampányaira, amelyek szerintük mesterien jól célzottak voltak, és különösen jól sikerült őket adaptálni a célcsoport tulajdonságaihoz.

Továbbra is fontosak az innovatív hagyományos termékek a romániai fogyasztóknak

Az idei listán az olyan nagymúltú brandek, mint a Borsec, a Pampers és a Mercedes-Benz is magabiztosan őrizték helyüket. A piackutatók szerint ez annak köszönhető, hogy a változó fogyasztói magatartás függvényében sikerült újrafogalmazniuk a márkaígéreteiket, és bár a Pampers és a Mercedes-Benz esetében világmárkákról beszélünk, ezek mégis rendkívül jó válaszokat tudtak adni a romániai fogyasztók igényeire is.A BDR Associates szerint a hazai fogyasztók egyre inkább előnyben részesítik a hazai márkákat, és már kevésbé fontos szempont az ár a vásárlói döntések meghozatalánál, mint korábban. És ez nem feltétlenül a fogyasztói tudatosság eredménye szerintük, hanem annak is köszönhető, hogy egyre több romániai vállalat kezdett világszínvonalú brandingtevékenységet folytatni. Az elemzés szerint különösen azoknak a cégeknek az esetében figyelhető meg látványos fejlődés, ahol a jó branding mellett egy jó adag innováció is megjelenik a termékekben és szolgáltatásokban, hiszen az új generációs fogyasztókat a jólét iránti igény, a közösség iránti tisztelet és felelősség, és a fenntartható társadalom iránti vágy jellemzi.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!