Mutatjuk, mennyi pénzt kapnak a megyék közigazgatási intézményei a 2017-es költségvetésből

2017. január 30. – 16:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mennyi pénz jut az idei költségvetésből az iskolák működtetésére, a magán- és vallási oktatás támogatására, vagy a helyi és megyei útjavításra?

Az állami költségvetés 2017-re vonatkozó tervezete szerint a helyi közigazgatási egységek összjövedelme 72,8 milliárd lej lesz idén, ami a bruttó hazai össztermék (GDP) 8,9%-át teszi ki. A költségvetést kidolgozó szakértők úgy becsülték, hogy a közigazgatási egységek összkiadásai körülbelül 72,6 milliárd lejre (szintén a GDP 8,9%-a) lesznek tehetőek ebben az évben. Így a közigazgatási egységeknél 157,8 millió lejes összesített költségvetési többletre lehet számítani. György Attila , a Pénzügyminisztérium államtitkára az általa küldött közleményben részletezi, hogy 2017-ben várhatóan a közigazgatási egységek saját bevétele (amelyek a helyi adókból, illetékekből, és egyéb helyi nem adó jellegű bevételekből származik) 10,7 milliárd lej lesz, ami a közigazgatási egységek összbevételeinek 16,6%-át teszi ki.A jövedelemadóból visszaosztott kvóták a közigazgatási egységek összesített bevételeinek 33,9% -át teszik ki, és elérik a 22,7 milliárd lej t. Az áfabevételek visszaosztásaiból összesen 22,7 milliárd lejt kapnak a közigazgatási egységek az idei költségvetés tervezete szerint, amiből:- a megyék szintjére leosztott összegek: 2,7 milliárd lej;- községeknek, városoknak, municípiumoknak leosztott összegek: 17 milliárd lej;- helyi és megyei utak finanszírozására: 400 millió lej;- a helyi költségvetések kiigazítására: 2,4 milliárd lej;- az akkreditált magán- és vallási oktatás finanszírozására: 112,4 millió lej kerül leosztásra.A közigazgatási egységek között emellett a költségvetés tervezete szerint további 6,4 milliárd lej támogatást fognak szétosztani. Az alábbi táblázatban mi a közigazgatási egységek megyei szinten összesített, áfavisszaosztásból származó összjövedelmét foglaltuk össze a költségvetési törvény tervezete szerint:

Create bar charts

A municípiumoknak, városoknak és községeknek leosztott összegek legnagyobb arányban az oktatási intézmények költségeire előirányzott összegeket tartalmazzák. Emellett ebbe a költségvetési tételbe tartozik a fogyatékkal élők havi juttatása, a fűtéstámogatásra szánt pénzösszegek, az öregotthonok működtetésére szánt tételek, de innen finanszírozzák a különböző iskolai ösztöndíjakat, illetve a speciális iskolai képzéseket is.Kolozs megyében például a városokhoz, községekhez, illetve falvakhoz tartozó iskoláknak 396 millió lejt (ebből fizetésekre 360 milliót), a fogyatékkal élők havi juttatására 103 millió lejt, fűtéstámogatásra 1,6 millió lejt, az idősotthonok finanszítozására 293 ezer lejt, a különböző iskolai ösztöndíjakra 921 ezer lejt, a speciális iskolai képzésekre 4,6 millió lejt irányoz elő a 2017-es költségvetés. A 2017-es költségvetés tervezetének mellékletéből részletesebben is megnézhetitek, hogy a megyék települései mennyit kaptak összesen ezekre a költségtételekre.A megyei szintre leosztott összegekből azokat a megyék hatáskörébe tartozó állami intézményeket támogatják, mint például a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó intézmények és programok, valamint a fogyatékkal élő személyek segítésére létrehozott szociális intézmények. A megyei szintre leosztott összegekből támogatják az iskolák tej-kifli programját, valamint a friss gyümölcs fogyasztását bátorító kezdeményezést, de innen finanszírozzák a megyékhez tartozó oktatási háttérintézményeket, valamint a megyei tanácsokhoz tartozó idősotthnokat is.Szintén Kolozs megyével példálózva, a megye „fennhatósága” alá tartozó közigazgatási egységek közül a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó intézményeket összesen 12,5 millió lejből, a fogyatékkal élők segítésére létrehozott szociális intézményeket 11,1 millió lejből, az iskolák tej-kifli programját 11,5 millió lejből finanszírozzák az idei költségvetésből. A megyei tanácshoz tartozó Kolozs megyei idősotthonoknak 240 ezer lejt, az iskoláknak 52 millió lejt irányoz elő. A megyéknek leosztott összegeket részletesebben ebben a mellékletben böngészhetitek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!