Megvan a 2017-es költségvetés tervezete. Mire költ többet idén a kormány?

2017. január 23. – 18:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Románia idén várhatóan 24,1 milliárd lejjel költ többet, mint amekkora bevételei lesznek.

A pénzügyminisztérium által összeállított 2017-es költségvetés-tervezet szerint a GDP-arányos költségvetési hiány 2,96% lesz idén. A gazdasági növekedés lassulásáról szóló előrejelzések ellenére (a Világbank nemrég 4,7%-ról 3,7%-ra csökkentette a román gazdaság bővüléséről szóló várakozásait) a hétfőn közzétett tervezet szerint az idei költségvetés összeállításánál 5,2%-os gazdasági növekedéssel számolt a pénzügyminisztérium.Az idei büdzsé szerint a bruttó hazai össztermék 815,19 milliárd lej lesz jövőre. A költségvetés bevételei várhatóan a GDP méretének 31,3%-át (254,71 milliárd lej), míg a költségvetés kiadásai a GDP 34,2%-át (278,81 milliárd lej) fogják kitenni. Vagyis az állam idén várhatóan 24,1 milliárd lejjel költ többet, mint amekkora bevételei lesznek. A pénzügyminisztérium által közzétett közlemény szerint az idei költségvetés három fő irányvonalat követ:

  • a lakosság jövedelmének növelését,
  • az adócsökkentést,
  • és az infrastrukturális állami beruházások növelését.

A tervezetből kiderül, a kormány idén a bruttó hazai össztermék 4,2%-át fogja elkölteni infrastrukturális, egészségügyi, tanügyi, illetve mezőgazdasági állami beruházásokra. A 2016-is költségvetés szerint a kormány a GDP 3,9%-át költötte hasonló beruházásokra.A tervezet szerint 2017-ben:

  • 1,4% lesz az átlagos éves infláció,
  • 2 274 lej a nettó átlagbér,
  • átlagosan 4,46 lejt kell majd fizetni egy euróért,
  • 4,3%-kal fog növekedni
  • 4,3%-ra fog csökkeni a munkanélküliségi ráta,
  • és a fenntartható szinten, 40% alatt marad a jelenélegi 37,7%-os GDP arányos államadósság.

A pénzügyminisztérium a költségvetés közzétetelével párhuzamosan azt ígéri, hogy hamarosan egy olyan állami támogatási rendszert fognak indítani, amely elsősorban a kis- és közepes vállalkozások segítésével járulhat hozzá a szektor fejlődéséhez, a beruházások növekedéséhez, valamint a munkahelyteremtéshez.Minisztériumok: Gazdasági minisztérium: 225 millió lej (+23,89%) Igazságügyi Minisztérium: 3,15 milliárd lej (+3,33%) Távközlési Minisztérium: 610,27 millió lej (22-szeres növekedés) Kulturális Minisztérium: 766,17 millió lej (+51,16%) Munkaügyi Minisztérium: 36,71 milliárd lej (+2,5%) Belügyminisztérium: 11,17 milliárd lej (-4,26%) Környezetvédelmi Minisztérium: 491,20 millió lej (+23,32%) Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium: 373,29 millió lej (+48,02%, az előző költségvetésben az azonos tételre elköltött kiadásokhoz viszonyítva) Tanügyminisztérium: 8,24 milliárd lej (-7,89%) Energiaügyi Minisztérium: 205,8 millió lej (-53%) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium: 17,33 milliárd lej (+83,4%) Vállalati Szféráért Felelő Minisztérium: 778,25 millió lej Egészségügyi Minisztérium: 7,74 milliárd lej (+5,98%) Pénzügyminisztérium: 3,46 milliárd lej (+2,83%) Külügyminisztérium: 763 millió lej (-2,31%) Turisztikai Minisztérium: 80 millió lej (+63,26%) Szállítási Minisztérium: 13,76 milliárd lej (+60,33%) Fejlesztési Minisztérium: 7,1 milliárd lej (-14,48%) Határon túli román állampolgárokért felelő minisztérium: 19,2 millió lej (+37,5%) Társadalmi párbeszédért felelő minisztérium: 11,7 millió lej (+158%) Kutatás-fejlesztésért felelő minisztérium: 27,4 millió lej (+225%) Idén 22-szeresére nő a távközlési tárca költségvetése, de jelentősen, több mint 60%-kal nő a szállítási minisztérium 2017-ben elkölthető büdzséje is. Csökken viszont a nagyszámú közlalkalmazottat foglalkoztató, és számos intézményt működtető Belügyminisztérium költségvetése, illetve a tanügyi tárca is majdnem 8%-kal költhet kevesebbet idén, mint 2016-ban.Románia tavaly a GDP csaknem másfél százalékát fordította védelmi kiadásokra. Ehhez képest az idei tervezetben a védelmi minisztériumnak 11 milliárd lejes költségvetést irányoztak elő, ami a GDP 1,35%-át teszi ki.A védelmi minisztérium közleménye szerint azonban a parlamenti megerősítésre váró büdzsé tervezete ezenfelül 7,6 milliárd lejnyi hitel felvételét is engedélyezi annak a programnak az elindítására, amely a román hadsereg felszerelésének fejlesztését tűzi ki célul. A két költségvetési tétel együttesen a GDP 2,18 százalékát teszi ki, lehetővé téve a korszerű, az együttműködési feltételeknek megfelelő harci eszközök beszerzését és Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését – mutat rá a kommüniké. Állami intézmények költségvetése: Elnöki Hivatal: 46 millió lej (-4,00%) Román Hírszerző Szolgálat (SRI): 1,89 milliárd lej (+0,88%) Szenátus: 122,17 millió lej (-16,77%) Képviselőház: 266,51 millió lej (-13,05%) Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE): 247,06 millió lej (-10,61%) Állami Testőrszolgálat (SPP): 156,48 millió lej (-9,16%) Különleges Távközlési Szolgálat (STS): 270,11 millió lej (-8,06%) Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék: 99,47 millió lej (+21,34%) Román Akadémia: 386,44 millió lej (+2,14%) Román Televízió: 950 millió lej (+661,92%) Román Rádió: 383 millió lej (+98,61%) Agerpres Hírügynökség: 21,84 millió lej (+7,16) Országos Audiovizuális Tanács (CNA): 9,85 millió lej (+3,17%) Román Kulturális Intézet (ICR): 36,45 millió lej (+4,24%) Versenyhivatal: 52,58 millió lej (+13,5%) Kormányfőtitkárság: 838,63 millió lej (-7,89%) Főügyészség: 1,03 milliárd lej (+18,5%) Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI): 21,69 millió lej (-25,97%) Legfelső Bírói Tanács (CSM): 133,14 millió lej (+17,47%) Alkotmánybíróság: 19,65 millió lej (+1,89%) Állami Tartalékok Országos Hivatala (AAAS): 18,6 millió lej (+3,14%)A tévé- és rádióilleték eltörlése után jelentősen nőtt a Román Televíziónak, illetve a Román Rádiónak szánt 2017-es büdzsé is. A szenátusnak, a képviselőháznak és az elnöki hivatalnak viszont kevesebb pénzből kell gazdálkodnia idén. Csökkent a SIE, valamint az állami testőrszolgálat költségvetése is, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék és a Legfelső Bírói Tanács viszont többet költhet idén.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!