Íme Románia 100 legerősebb brandje. Idén sem a Borsec az első

2016. szeptember 26. – 16:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Kolozsvárhoz köthető brand Románia legerősebbje – derül ki a Biz magazin idei toplistájából, amelyen látványosan jönnek fel a kozmetikai termékek és a bankok.

A tavalyi listához viszonyítva négy helyet lépett előre, és Románia legerősebb brandje lett a Gerovital a Biz magazin idén már hetedik alkalommal elkészített top 100-as ranglistáján. A magazin kiemeli, hogy a gazdasági válságot követő időszak pragmatikusabbá tette a romániai vásárlókat, akik idén még inkább odafigyelnek arra, hogy a megvásárolt termékek és szolgáltatások valódi értéket hordozzanak magukban. A magazin szerint ezzel a jelenséggel magyarázható az is, hogy egyre nagyobb figyelem irányul a helyi brandekre is.

A múlt héten kiadott friss ranglistán tovább folytatódik a higiéniai és kozmetikai termékek előretörése. A hazai gyártók a szakértők szerint ügyesen kihasználták azt a tendenciát, miszerint a romániai fogyasztók is egyre nagyobb kedvvel vásárolnak természetes alapanyagokból készült kozmetikai termékeket. A „hosszú, minőségi életet akarok élni” szemléletváltás viszont nem csak a kozmetikai termékeket gyártó vállalatok örülhettek.A Biz magazin szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a technológiai fejlődés okozta, társadalom egészére ható változásokat sem: a mai romániaiak egyre inkább világpolgárokká válnak, sokkal több információhoz férnek hozzá, emiatt pedig sokkal szelektívebbek akkor, amikor a termékek között válogatnak. Az úgynevezett rajongó-vásárlók szakértő-vásárlókká váltak a Biz szerint, akik az érzelmeik figyelmen kívül hagyásával, tudatosan hoznak már fogyasztói döntéseket.A szakértők szerint mind az életmódbeli, mind a technológiai változások hatásaként ma már az is teljesen megváltozott, ahogy a hazai fogyasztók a márkákat értékelik. A marketingesek arról számolnak be, hogy ma már nem elegendő a folyamatos kommunikáció, felértékelődött annak a szerepe is, ahogyan kiszállítanak egy terméket, és egyre inkább számít az a plusz érték is, amit egy termék hozhat a fogyasztó hétköznapjaiba. A szakértők szerint azt az időszakot éljük, amikor

a tartalom veri a formát, vagy annak látszatát.

A toplista megalkotását követő első öt évben egyeduralkodónak számító Borsec idén megtartotta tavalyi második helyét, míg a 2015-ös listát vezető Dero két helyet rontva visszaesett a 3. helyre. A legnagyobb kozmetikai és szépségszalon-termékeket gyártó, kolozsvári Farmec tulajdonában levő Gerovital négy helyet javítva szerezte meg az első helyet.

A Biz magazin azzal magyarázza a Gerovital első helyét, hogy a hosszú történelmet maga mögött tudó vállalat neve amellett, hogy szorosan összefonódott az Országos Gerontológiai és Geriátriai Társaság, és az egyik leghíresebb román biológus, Ana Aslan nevével, folyamatosan képes megújulni, lépést tart a tendenciákkal és innovatív. Emellett az elmúlt években a különböző marketingkampányaikkal sikerült jelentősen közelebb kerülniük a fogyasztóikhoz.

Melyek a legerősebb nevek a különböző iparágakban?

Az ásványvizek piacán továbbra is nagyon erős romániai brandekkel lehet találkozni. A Biz ranglistáján szereplő öt legerősebb ásványvíz-brand közül négy kapott helyet az összetett lista első 20 helyezettje között is. A borszéki víz mellett a Dorna, az Aqua Carpatica és a Hargita Gyöngye (Perla Harghitei) is nagyon előkelő helyen szerepel 2016-ban. Érdekes viszont, hogy az üdítőitalok terén a romániai vállalatok nem szerepelnek valami jól, a legelőkelőbb helyre a 49. Frutti Fresh került a listán.Ha szigorúan csak a top 10-es ranglistát figyeljük, akkor feltűnően a kozmetikai és higiéniai termékek dominálnak. A 10 legerősebb romániai brand közül 4 ebben a termékkategóriába tartozik. A lista készítői kiemelik még az édességek közül egyedüliként top 10-be kerülő, több mint 20 éves múlttal rendelkező Poiana csokoládét, amely idén 3 helyet javítva tudott a legjobb tízbe kerülni. Az édesség kategóriából egyébként a Poiana mellett még a Heidi (15), a Joe (18), a Rom (20) és a Kandia (32) szerepel viszonylag figyelemre méltó helyen.A tartós fogyasztási cikkek kategóriájában az elmúlt évhez viszonyítva a három legerősebb brand rangsora (Arctic, Dacia, Jolidon) változatlan maradt. A lista készítői ugyanakkor megjegyzik, hogy ez az egyik legdinamikusabban változó termékkategória, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan idén is komoly esések (Arctic, Jolidon, Allview, Clujana, E-Boda) és komoly előrelépések is voltak (Mobexpert, Pegas, Policolor).

Az összesített listán is meglehetősen sok az élelmiszerbrand, amelyek közül is leginkább a tejtermékek dominálnak. A kategórián belüli jelentős helyezkedés ellenére a Napolact (9) továbbra is a legerősebb romániai élelmiszermárka maradt, a legnagyobb zuhanást a La Dorna (27), a Zahăr Mărgăritar (42), a Caroli (43), a Zuzu (46), és a Bucegi (51) pástétom könyvelhette el úgy, hogy erőteljesebb növekedésre az élelmiszerek közül csak a 11 helyet előrelépő Scandia Sibiu (47) volt képes.A kiskereskedelmi szektor legerősebb brandje továbbra is az eMag, igaz összetettben egy helyett rontott a Iulian Stanciu által sikerre vezetett vállalat. A szektorban egyébként is jellemző volt a csökkenés az elmúlt évben, a Dedeman, az Altex és a Flanco neve sem csillog már ugyanolyan fényesen. A Plafar és a Leonardo kicsit komolyabb visszaesését pedig az üzletbezárásokkal magyarázzák a Biz szakértői. A kategória legjobban szereplő vállalat a Dona gyógyszertár volt, amely 14 helyet lépett előre tavalyhoz képest.

A szolgáltatások piaca ugyanakkor évről-évre jelentős növekedésben van. A legjelentősebb változás ebben a kategóriában, hogy az előző évhez viszonyítva a Petrom visszaszerezte első helyét, de összességében a ranglista egészét tekintve is elmondható, hogy igencsak erőteljesen növekedett a romániai szolgáltatások brandje már csak 2015 óta is. Az elemzésből az is kitűnik, hogy rendkívüli mértékben növekszik a romániai bankok megítélése: a Banca Transilvania 20, a BRD 26, a BCR 20, míg a CEC Bank brandje 18 helyet jött fel egyetlen év alatt.

Metodológia

A Biz magazin szerkesztői a legerősebb brandek meghatározásánál nem vesznek figyelembe semmilyen pénzügyi vagy kereskedelmi mutatót. Az elsődleges szempontok a brandbe vetett fogyasztói bizalom és a brand emocionális tartalma, vagyis olyan mutatókkal számolnak, mint a brand hírneve, ereje, használhatósága és emocionális töltete.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!