A hangcsoui csúcs mérlege: az innováció adhat lökést a világkonjunktúrának

2016. szeptember 5. – 22:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak gazdasági, hanem világpolitikai válságok megoldásáról is tárgyaltak a G20-as országok a kínai csúcson.

A vendéglátó Kína legszívesebben csak gazdasági témákat vitatott volna meg a G20-as országcsoport hétfőn véget ért hangcsoui csúcstalálkozóján, ám számos állam- és kormányfő kihasználta az alkalmat, hogy világpolitikai válságok megoldásáról is tárgyaljon – írja a dpa hírügynökség, amely szerint a legfontosabb eredmények a következők:- A világ vezető ipari hatalmait és feltörekvő országait tömörítő G20 országcsoport akciótervvel akar lökést adni az erőtlen világkonjunktúrának. Ennek egyik kulcseleme az innováció lenne. Az „innovatív növekedést” a digitális modernizálás és az új ipari forradalom globális hálózattá szervezett termelési láncokkal együtt segítené elő.- Az Egyesült Államok és Oroszország csalódást okozott azoknak, akik abban reménykedtek, hogy Moszkva és Washington a polgárháború sújtotta Szíriában fegyvernyugvást ér el. Bár Barack Obama és Vlagyimir Putyin elnökök beszéltek egymással, külügyminisztereiknek, John Kerry nek és Szergej Lavrov nak két nap intenzív tárgyalásai sem voltak elegendőek, hogy egyeztetett fellépésben állapodjanak meg.

– Az Ukrajnával kapcsolatos, zátonyra futott békefolyamatban Németország, Franciaország és az Egyesült Államok Hangcsouban is nyomást gyakorolt Oroszországra. Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő és Barack Obama a kelet-kínai városban egyeztetett egymás között, s egyenként beszéltek is Vlagyimir Putyinnal, de az ellenállás (orosz részről) megmaradt.- Szaúd-Arábia és Oroszország közösen hozzá akar járulni az olajár stabilizálásához. Nem határozták meg a kitermelhető mennyiség felső határát, de megvitatták a kérdést. Egyelőre azonban – vélték – nincs szükség a termelési kvóta befagyasztására.- A csúcstalálkozót megelőző napon az Egyesült Államok és Kína bejelentette, hogy a két ország csatlakozik a párizsi klímavédelmi megállapodáshoz. A világ két vezető gazdaságának politikusai más G20-as országokat is felszólítottak példájuk követésére.- A G20-as országcsoport államai úgy gondolják, hogy fel vannak vértezve arra az esetre, ha az EU-ból való brit kilépésnek negatív következményei lennének. Az állam- és kormányfők mindenesetre nem rejtik véka alá, hogy „a brit EU-tagságról tartott referendum eredménye hozzájárul a világgazdaságban uralkodó bizonytalansághoz”. Az új brit miniszterelnök, Theresa May Hangcsouban védelmébe vette a Brexitet.

– A csúcstalálkozó nyitányát beárnyékolták a kínai-amerikai feszültségek. Az ellentétek skálája széles: a Dél-kínai-tenger szigetei körüli viták, amerikai rakétaelhárító rendszer állomásoztatása Dél-Koreában, a „külföldi beavatkozás” elutasítása kínai részről emberi jogi kérdésekben.- Megoldódni látszik a törökországi Incirlik támaszpontja körüli német-török vita. Angela Merkel a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a közeli jövőben „pozitív hírekre” számít, azaz valószínűleg ismét látogathatják majd német politikusok a török támaszponton állomásozó német katonákat.- Az Európai Unió a saját soraiban is hangoztatott bírálatok ellenére tovább akar tárgyalni az Egyesült Államokkal a szabadkereskedelmi egyezményról (TTIP). Az EU világos mandátummal rendelkezik erre vonatkozóan – mondta Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Hangcsouban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!