Kolozsvár felkerült a Turkish Airlines és a világ légiforgalmi térképére is

2016. szeptember 2. – 02:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A török légitársaság első gépének vízágyúval tisztelegtek. Kolozsvárról Isztambulon keresztül egyetlen átszállással lesznek elérhetőek Észak-Amerika és a Távol-Kelet legfontosabb városai is.

Nagy valószínűséggel csütörtökön reggel érkezett Kolozsvárra az utóbbi idők egyik legfontosabb repülőjárata. Az Avram Iancu Nemzetközi Repülőtéren délelőtt 11 órakor landolt ugyanis a Turkish Airlines Isztambulból érkező repülőgépe, amely ezentúl heti négyszer, hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton is megteszi ezt az utat, mindkét irányba.Bukarest és Konstanca után így már Kolozsvár is közvetlen légi összeköttetésbe kerül a világ egyik legfontosabb légiforgalmi csomópontjának számító isztambuli Atatürk reptérrel, ahonnan egyetlen átszállással a világ 290 célállomása, Észak-Amerika és a Távol-Kelet legfontosabb városai is elérhetőek lettek.

A jegyek legalacsonyabb elérhető árát a Kolozsvár-Isztambul vonalon 99 euróban (az árak az illetékeket is tartalmazzák) határozta meg a Skytrax által sorozatban hatodik alkalommal Európa legjobbjának választott légitársaság, míg az Isztambul-Kolozsvár útvonalon 99 dollárban. A vállalat vezetői az első gép érkezése utáni fogadáson elmondták, hogy elsősorban a nagy érdeklődés és a Románia ezen régiója által nyújtott lehetőségek miatt döntöttek az új járat indítása mellett. David Ciceo , a kolozsvári reptér vezérigazgatója elmondta, hogy már hosszú ideje tárgyaltak a török légitársasággal, és mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy ma Kolozsváron leszállhatott az isztambuli Atatürk repülőtérről érkező első Turkish Airlines gép. A rendezvényen több romániai és török üzletember mellett George Vu şcan, Kolozs megyei prefektus és Alin Ti şe, a Kolozs megyei tanács elnöke is részt vett. De a meghívottak között szerepelt Osman Koray Ertaş , Törökország romániai nagykövete is, aki elmondta, hogy a török légitársaság Románia egyik legdinamikusabban fejlődő városát választotta, kiemelte a két ország közti üzleti potenciált, és arra is kitért, hogy Törökország stratégiai partnerként tekint Romániára.

Ziya Taşkent , a Turkish Airlines első értékesítési alelnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a mai első Isztambul-Kolozsvár járattal egy olyan várost vesznek fel az útvonalkínálatukba, amely nem csak aktív gazdasági központ, hanem kulturális és művészeti szempontból egyenesen lenyűgöző. Mert Dorman , a vállalat értékesítési alelnöke pedig azt mondta, reméli, hogy a légitársaság döntésének köszönhetően mindkét város turizmusa is jól járhat.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!